Mindenkinek van egy angyala, egy oltalmazó, aki vigyáz rá. Sosem tudhatjuk, épp milyen alakot ölt, egyszer egy vénemberét, máskor egy kislányét, de ne hagyd, hogy becsapjon a látszat, erősebb ő bármelyik sárkánynál. Mégsem azért kísér, hogy harcoljon helyetted, hanem hogy a színpad széléről a füledbe súgja: hatalmad van az általad teremtett világok felett!

2013. augusztus 28., szerda

Emlékművet kap Európa utolsó boszorkánya

Emléket állítanak a svájci Glarusban Anna Göldinek, az Európában utolsóként boszorkányként kivégzett nőnek. 

 Forrás: http://www.mult-kor.hu/

A fényemlékmű emlékeztet a glarusi parlament által 2008-ban rehabilitált egykori cseléd tragikus sorsára. Az emlékmű kivitelezésére ötletversenyt hirdettek, amelynek eredményeit egy alapítvány és egy glarusi testület által választott szakmai zsűri értékelte ki, majd ötven ötlet közül választott ki hármat. Végül a fényinstallációt valósították meg: két fényforrás világít az éjszakában a glarusi bírósági épület északnyugati padlásteréről, a homlokzatnál pedig emléktábla informál a fények jelentéséről.
Göldit 2008-ban, halála után 226 évvel mentették fel egyhangúlag a vádak alól a svájci Glarus kanton törvényhozói. Anna Göldi szegény családból származott és Glarusban, a kanton székhelyén dolgozott nevelőnőként egy doktornál, akinek öt lánya közül az egyik az ételébe került tűktől és egyéb szúrós tárgyaktól megbetegedett. A gyanú Göldire terelődött, aki kínzások alatt bevallotta tettét és elismerte, hogy lepaktált az ördöggel.
A valóság azonban az akkori mendemondák szerint az lehetett, hogy a lány az orvos szeretője volt és a férfi így akart megszabadulni egy kényelmetlenné vált kapcsolattól. Akkoriban a boszorkányperek már kezdtek népszerűtlenné válni, így Göldit nem égették meg, mint általában a "boszorkányokat", hanem lefejezték mint méregkeverőt.
1991-ben film készült a szerencsétlen lányról, amely valóságos Göldi-mániát robbantott ki. Televíziós dokumentumfilmek láttak napvilágot, létrehoztak egy múzeumot a tiszteletére, ahol kiállították a per iratait, a kínzásához használt eszközöket. Cikkek, könyvek jelentek meg szomorú sorsáról, sőt Mollisban egy kis utcát is elneveztek róla.

2013. augusztus 27., kedd

Születésnap, koncertek, elmaradt tűzijáték, kórház.. oh yeah...xD

Mivel sok helyen nem volt tűzijáték, ezért itt egy kis kárpótlás ;)
Hát elég érdekesen teltek a napjaim az utóbbi időben.. Aug. 16-tól koncertek voltak a főtéren, és azokon minden egyes este ott voltunk :D Kivétel 18-án... mert akkor be kellett mennem anyával a kórházba, mert a kezével történt valami, valami ideggyulladás, vagy mi... xD Szóval a szülinapomat a sürgősségin tartottam...:D Jó volt xD De ahogy onnan kikerültünk, anyával elmentünk a Tescoba és vettünk finom tortát, és az kicsit kárpótolt :3 xd Utána másik két nap szintén koncertekre mentünk :P A koncertek nem voltak annyira jók, de a hangulat az annál jobb :D Szóval azért megérte elmenni :)) Sajnos 20.án elmaradt a tűzijáték... szóval azt nem csodálhattuk..>< Bár túléltük..:D Ezeken kívül túl sok minden nem történt.. csak itthon punnyadtam azután...xD Tegnap előtt meg kint volt az ügyelet, ugyanis tata rosszul lett.. mire kiért a kocsi, addigra már jól volt, és nem is csináltak vele semmit, csak annyit mondtak, hogy biztos csak elrontotta a hasát... hát reménykedjünk, hogy csak ennyi volt a baj..:) Szóval más mondani valóm nagyon nincs is szóval jöhet pár WWE hír :P
A WWE Szupersztárja Darren Young bejelentette a napokban, hogy meleg.. Én gratulálok neki, hogy be merte vallani :) Bátor tett volt :) Sok boldogságot neki! Tegnap olvastam pár helyen, hogy Ted DiBiase Jr. otthagyta a WWE-t, ezt a wwe.com még nem erősítette meg, szóval remélem, nem igazak a pletykák :D Bár az biztos, hogy már jó rég nem láthattuk :(( Sheamus és John Cena jó pár hónapig nem lép a ringbe, ugyanis sérülések miatt, visszavonulót fújtak :/ The Rock a szállodájából nézte végig a 20-ai tűzijátékot Budapesten.. és bevallotta, hogy nem nagyon érdeklik a látványosságok..xD Csak edzeni edzeni és edzeni éjjel nappal xD na de mára ennyit, szóval sziasztok :D

Az ördög lánya

Napjainkban, amikor a babonák már kiveszőfélben vannak, és kevésbé hiszünk a természetfeletti erők létezésében, valóságos sokkhatásként érheti az embert, ha olyan különös dolgokkal kell szembesülnie, mint a néhai Anneliese Michel szörnyű és megrázó története.
24 éves korában, iszonyatos körülmények között elhunyt diáklány esete megrázta az egyházat, megrémítette a hívőket, megingatta az igazságszolgáltatás merev, világi rendszerét, és persze máig nem kaptunk kielégítő magyarázatot – például a kiváló tudós uraktól –, arra, hogy vajon ki vagy mi végzett vele?

Anneliese Michel 1952. szeptember 21-én született egy kis faluban, a bajorországi  Leiblfingben, egy alsó-középosztálybeli katolikus családban. A mélyen keresztény, hithű életet élő família már a maga korában – tehát a hatvanas és hetvenes években – is afféle unikumnak, érdekességnek, egyre inkább kiveszőben levő minta megtestesítőjének bizonyult, hiszen a régiesebb értelemben vett vallásos élet egyre inkább kimenni látszott a divatból. A szülők abban a vallásos szellemben nevelték gyermekeiket, amelyben a Biblia számított a rendszeres, mindennapi, majdhogynem kötelező olvasmánynak, vagyis nyugodtan mondhatjuk, hogy életvitelük bizonyos fundamentalista alapokra építkezett. Ebbe a közösségbe érkezett meg a kis Anneliese 1952 nyarának végén.
A Németország déli részén fekvő Bavaria tartományban fekvő kis falu, Leiblfing nem számított sohasem a világ középpontjának: itt igen egyszerű emberek éltek, akiket nem fertőzött meg az egyre modernizálódó, egyre rohamosabb tempóban vágtató világ minden rákfenéje. A település lakói a maguk egyszerűségében tökéletesen boldog életet élhettek. Itt volt hát az ideje némi változásnak… 


Ki a langyos vízből!
Anneliese ugyanis nem találta túl vonzónak ezt a nyugalmas, békés életmódot, amolyan „pocsolyának” tartotta, amiben nem történik semmi érdekes, semmi rendkívüli, semmi izgalmas. Persze nem vágyott pajzán és szabados élvezetekre, csupán kíváncsi volt a világ egy kicsit valóságosabb részére. Érdekes módon ezt a vágyát már egészen gyermekkora óta hangoztatta odahaza, és a szülők szerint valóságos rögeszméjévé vált a „pocsolyából” való, minél előbbi szabadulás gondolata. Ekkor még senki nem gyanakodott semmi természetfelettire. Sőt… 

Epilepszia… – vagy mégsem?
1968-ban kezdődtek különös tünetei: rohamok gyötörték, és ekkor láthatóan képtelen volt uralkodni az egész testét kínzó görcsök közben. Miután sem szülei, sem három nővére nem tudott rajta segíteni, a Würzburgi Kórházba vitték, egy ottani neurológushoz. A doktor megállapította, hogy a lánynak súlyos epilepsziája van, és ezért – valamint az ezzel a betegséggel szinte mindig együtt járó depresszió miatt –, beutalta az intézménybe. A különös az volt, hogy az első CT-vizsgálatok semmiféle elváltozást nem mutattak ki a homloklebeny környékén, pedig az epilepsziás betegeknél ez a deformáció mondhatni törvényszerűen fellép.
Már a gyógykezelés kezdetekor felütötték fejüket a még különösebb, sokszor megmagyarázhatatlan jelenségek: a lányt látomások és hallucinációk gyötörték. Saját bevallása szerint, amikor más menedéke nem lévén, az imáiban keresett vigaszt és nyugalmat, különböző démonok arcait látta maga előtt, hangok szóltak hozzá, melyek azt kiabálták, hogy teste a pokolban fog elégni, kisvártatva pedig konkrét parancsokat is osztogattak neki. Gyilkosságok és egyéb gonosztettek elkövetésére akarták rábeszélni ezek a testetlen lények. Anneliesének szent meggyőződése volt, hogy maga a Sátán tört rá az elméjére, lelkére, öntudatára, és ez a velejéig gonosz szellem azon volt, hogy teljesen átvegye az uralmat a felette.

Bár mindezeket az eseményeket és saját benyomásait is elmondta az orvosoknak, azok az epilepszia jellegzetes tünetei közé sorolták a hallottakat, és úgy gondolták, hogy a betegség hamarosan olyannyira elhatalmasodik a páciensen, hogy az végképp elveszíti majd a józan eszét, vagyis visszavonhatatlanul megőrül. Ráadásul akkoriban e betegség velejárói, hatásai még annyira sem voltak némiképp lenyomhatóak, gyengíthetőek, mint manapság, az orvostudomány éppen csak ismerkedett az efféle agyi és idegrendszeri rendellenességekkel, így komolyabb tapasztalatok híján bármit elképzelhetőnek tartottak, mint természetes mellékhatást. A kezelőorvos azon a véleményen volt, hogy a lányba pumpált erős nyugtatószerek is generálhatták a szörnyű, ijesztő látomásokat. Azonban 1973 nyarára Annaliese és szülei számára is nyilvánvalóvá vált: a tradicionális gyógymódok nem hatásosak. Úgy gondolták, azért mondott csődöt a modern orvostudomány, mert ebben az esetben egyáltalán nem szervi vagy idegi bajról van szó, sokkal inkább valami természetfeletti lény okolható a történtekért. 





A megoldás: ördögűzés!? Az anya, Anna és az apa, Josef ezért egyházi személyiségektől próbált segítséget kérni. Hamarosan találtak is egy hivatásos ördögűzőt: Ernst Alt atya a würzburgi püspöktől, Josef Stangl-től kért engedélyt az ördögűzésre, ám azt az elöljáró megtagadta. Válaszában azt tanácsolta, a lány éljen vallásosabb életvitel szerint, és akkor a démon előbb-utóbb elhagyja a testét. Anneliese viselkedése eközben egyre szélsőségesebb és megmagyarázhatatlanabb lett. Szavakkal és tettekkel támadt családtagjaira, nem evett és öncsonkítást kísérelt meg. Horrorisztikus események vették kezdetüket. A lányon egyre hosszabb időre törtek ki a démoni rohamok, amelyek során obszcén, a szülei által sosem használt szavakkal illette őket, ha tehette, tört-zúzott, és gyakran önmagában is kárt tett. A szülők iszonyodva nézték végig, ahogy Anneliese hosszú, mély sebeket ejt karjain, és közben üvöltve szid mindenkit, aki a rémséges cselekmény ideje alatt egy helyiségben volt vele. A család minden tagja rettegett: féltek attól, hogy a lány öngyilkosságot követhet el, és persze attól is, hogy egyszer majd ők is a fizikai erőszak célpontjává válnak.




1975 szeptemberében Stangl püspök – több elképesztő, személyesen átélt eseményt követően – végül úgy ítélte, hogy a lány valóban megszállott, és saját elöljáróit megkerülve végül mégis beleegyezett abba, hogy levezessék a démonűző szertartást. Arnold Renz és Ernst Alt atyára bízta a szertartást, melynek menetét a 17. század óta létező Rituale Romanumban lefektetett alapelvek szerint kellett elvégezniük. Nem is tudták, mire vállalkoznak, és hamarosan bebizonyosodott, hogy ilyen ijesztő, szélsőséges esettel még senki nem találkozott a kereszténység fennállása óta. 

Káintól Hitlerig…
A megszálló démonok között állítólag Hitler, Lucifer, Iszkáróti Júdás, Káin, Néró és más, dicstelen történelmi személyiség is szerepelt, de az atyák meggyőződése szerint ezek csupán a Sátán által felvett alakok, nem pedig valódi, embertől eredeztethető szellemek voltak. Elképesztő, de igaz, hogy 1976 júliusáig mintegy 1076-szor végeztek ördögűzést, gyakran heti több alkalommal.
A démonok támadása sok esetben olyan elképesztően vad volt, hogy három erős embernek kellett lefognia Anneliesét, sőt idővel mintha egyre inkább erősödött volna: végül már láncokkal kellett az ágyában tartani… A támadások egyre intenzívebbekké váltak, a lány az ördögűzések alkalmával sok esetben lebénult, eszméletét vesztette. Egy idő után úgy tűnt, hogy a démon – az ördögűzéseknek köszönhetően – lassan elveszíti felette az ellenőrzést. Egyre több józanabb pillanata volt, és 1976 elején már oly tiszta volt a tudata, hogy ekkor már egészen normális életet élhetett – a Würzburgi Egyetemre nyert felvételt, pedagógiát tanult, dolgozatokat írt, és persze rendszeresen járt templomba. Mindeközben alkalmanként Arnold Renz és Ernst Alt atya meglátogatta, és végrehajtották a szerintük szükséges erősségű ördögűzés-adagot…

Anneliese titokzatos halála
Az utolsó ilyen szertartást 1976. június 30-án tartották. Ekkorra Anneliese éppen tüdőgyulladásban szenvedett, amit magas láz kísért. Utolsó, a rituálét végzőkhöz intézett szavai a következők voltak: „Kegyelmet kérek!” Majd anyjához fordult: „Anya, félek!” Anna a lánya halálát július 1-jén jelentette be. Alt atya értesítette a hatóságokat, a nyomozás pedig azonnal megkezdődött az ifjú hölgy halálának ügyében.

Csakhamar perbe fogták a két papot, valamint a szülőket. Mindnyájukat gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolták. A fő kérdésnek az számított, mi okozta közvetlenül a lány halálát, és ezért ki vonható felelősségre? A bíróság bizonyítékként fogadta el, hogy Anneliese nem evett, és amennyiben mesterségesen táplálták volna, még most is élhetne. Egyik testvére szerint a húga önszántából nem táplálkozott, és megtagadott bármiféle gyógykezelést, mivel minden hitét a két ördögűző papba vetette. Az egyház képviselői azt próbálták bizonytani, hogy a lány valóban, a szó bibliai értelmében megszállott volt, és különböző, ezt bizonyító felvételeket nyújtottak be a bíróságnak. Az ítélet végül a szülőket és az ördögűzőket gondatlanság és az orvosi segítség elmulasztásának bűntettében marasztalta el. Büntetésük hat hónap felfüggesztett börtön lett, ami meglepően enyhének tűnik, amennyiben elfogadjuk, hogy tényleg ezek az emberek ölték meg a lányt. Talán annak köszönhető mindez, hogy a tisztelt bíró urak elbizonytalanodtak a Sátán jelenlétét igazoló hang- és fényképfelvételek láttán?…
Mindenesetre a bíróság hivatalos állásfoglalása szerint az eljárás csak súlyosbította a lány állapotát, de azt még a szakértők sem tudták megállapítani, hogy azt vajon mi – vagy ki – idézte elő, így a mai napig nem tisztázott, hogy Anneliese Michelt valóban a Sátán szállta-e meg, vagy tényleg az epilepszia okozta skizofréniában szenvedett-e. 


A Német Püspöki Konferencia igyekezett menteni a menthetőt, és közleményben tudatta az egyház hivatalos álláspontját, vagyis azt, hogy Anneliese nem volt ördög által megszállott, és elhatárolódott a két pap szélsőséges cselekményeitől. Egy per újrafelvételi kérelem során 1987-ben a lány holttestét exhumálták, és azt csaknem ugyanabban az állapotban találták, ahogyan annak idején eltemették. A keresztény hívők sírjához még ma is zarándokutakat szerveznek, és ott közösen imádkoznak Anneliese lelki üdvéért. 

Forrás:  http://netbulvar.com/

Mekkora meccs :D Summer Slam WWE :D♥

Staples Center, Los Angeles, 2013.08.18.
Legelőször nem más köszönt minket mint, Josh Matthews, Booker T, Shawn Michaels és Vickie Guerrero. Ők egy speciálisan kijelölt VIP helyről tudják figyelemmel követni az adást, valamint elmondhatják közben a véleményüket és meglátásaikat. Köztük a téma egyértelműen a WWE Bajnoki övért folyó csata, a Best és a Beast küzdelme, valamint a fergetegesnek ígérkező Inferno csata.


Győztes: Dean Ambrose
United States Bajnoki címmérkőzés - Kick Off: Rob Van Dam vs. Dean Ambrose:
Megtekinthettük az előző RAW-ot, amin Rob képes volt kiejteni a szorítóból Mark Henry-t és legyőzte másik 19 vetélytársát. A győzelmével eljutott ide a SummerSlam-re, ahol aztán kihívhatja a United States címvédőt. Mint már a PPV esemény előzetesében leírtuk számíthatunk arra, hogy a trió harmadik tagjának segítséget próbál nyújtani majd Seth Rollins és Roman Reigns, viszont RVD másképp látja a helyzetet, szerinte esélytelen, hogy a Tag Team Bajnokok beavatkozzanak, különösen úgy, hogy Mark Henry és Big Show a kihívó pártját fogja. A legelső csata elindítása előtt még láthattuk, hogy a hosszas hetekben mi is történt Brock Lesnar és CM Punk között, az összefoglalót követően pedig Paul Heyman mond pár szót. Ő szerinte még mindig egyértelmű számára, hogy ki is fogja megnyerni ezt a történelmi összecsapást. Nem arról van szó, hogy az elhagyott bosszúja erősebb vagy pedig a legtökéletesebb ügyfélé...Itt arról van szó, hogy a mai csatában nem lesz diszkvalifikáció, szóval ha Punk Brock kezei közé keveredik, akkor brutális verést kap, hiszen nem volt és nem is lesz olyan erős, mint Brock Lesnar! Ezek után a kemény szavak után nem volt más hátra, megtekinthettük, hogy mi is az elmúlt hónapban a PPV főeseményének két részt vevője között. Egészen attól kezdve, hogy Brad Maddox megadta a lehetőséget Cenának, hogy kiválassza az ellenfelét, egészen odáig, hogy Triple H bejelentette: A COO lesz a vendégbíró a csatában. Ezt követően visszakapták a képet a Hall Of Famer-ek, a SmackDown General Menedzsere, valamint Josh Matthews. Itt is bően kifejtették a véleményüket arról, hogy szerintük mi fog majd történni az adás főeseményén. Ezt követően pedig már nem volt más hátra, minthogy elindulhasson a harc Van Dam és Ambrose között... Először a Shield zenéje szólal meg, a közönség soraiból pedig ezúttal egyedül érkezik a ringhez Dean. Utána a kihívó érkezik, akinek a megjelenése után a rajongók egyből skandálni kezdték a három betűt. Amint megszólalt a gong inkább tűnt úgy, hogy ez egy sima összecsapás, aminek mintha tétje sem lenne. A pankrátorok méregették egymást és tapogatózva indították el a show-t. A későbbiekben már egyre keményebb és keményebb ütéseket és dobásokat vittek be, valamint folyamatosan változott az irányító személyisége. Van Dam képes volt kiszabadulni ellenfele szorításából és bevitt egy parádés Cross Body-t, ami után viszont érkezett Dean és ismét földre küldte kihívóját. Amint RVD kiszabadult Ambrose finisherjéből a kötél tetejére ugrott, hogy bevihesse a saját befejező mozdulatát. Ezt viszont a Tag Team Bajnokok megjelenése szakította félbe, amint a ringhez értek a Shield-es srácok megszólalt Mark Henry, majd Big Show muzsikája. A két óriás érkezett Rob Van Dam segítségére, pont ahogyan ígérték az előző SmackDown-ban. Mintha senki sem érkezett volna folytatódott a csata kettejük között. Van Dam a ringen kívülre került, ahol a Tag Team Bajnokok egyre közelebb kerültek a kihívóhoz, de ekkor megjelent Show és Henry is. RVD átvette az irányítást és parádés mozdulatokat tudott bevinni, amik után Dean viszont sorra kiszabadult. A felső sarokból ugrott Ambrose, de Rob arrébb gurult, amint a kihívó is megpróbálkozott volna egy ilyen mutatvánnyal érkezett Seth, aki megzavarta őt. Kicsivel később azonban sikerült bevinnie a 5 Star Frog Splash-t, ám a kopogtatásra már nem volt ideje, hiszen érkezett Roman Reigns és levágott RVD-nek egy Spear-t. Diszkvalifikációval a kihívó nyert, csak ilyesfajta győzelemmel nem lehet övet szerezni, így a United States címvédő továbbra is Ambrose.

A Kick-Off után megszólal The Miz zenéje és megérkezik maga a SummerSlam 2013. házigazdája, aki szeretne mindenkit köszönteni itt a nyár legnagyobb partiján. Elmondja, hogy ma estére az izgalmakból nem lesz hiány, hiszen két főeseményt is tartogat ez az adás. The Best vs. The Beast, valamint The Beard vs. The Champ... Ezt követően viszont nem tudja tovább folytatni a beszédét, mert megjelenik Fandango, aki Summer Rae társaságában betáncol az arénába. Miz többször rákérdez, hogy: Tényleg? Végül büszkén köszönt még egyszer mindenkit a SummerSlam-en. Miz után megjelenik a Total Divas egyik résztvevője, Jojo, aki előadja az Amerikai Himnuszt. A gyönyörű ének után a kommentátorokat láthatjuk a képen: név szerint Jerry Lawler, JBL és Michael Cole. Ők végignézik velünk a pankrációs világ második legfontosabb eseményét, aminek az második mérkőzése kezdetét is veszi.


Győztes: Bray Wyatt
Inferno/Ring On Fire meccs: Kane vs: Bray Wyatt:
Nem győzzük elégszer elmondani, hogy történelminek ígérkezik ez az összecsapás, hiszen nagyon ritka ez a mérkőzéstípus. Minden bizonnyal a szervezet méltó csatát fog alkotni, amivel képesek lesznek lenyűgözni a rajongókat. Amint a bíró intett, megszólalt a gong és kigyulladt az a ring mind a négy oldala. Mindkét Szupersztár kicsit megtorpant, ám a pokol még csak ezt követően kezdődött. A ring körül a tűz minden komolyabb mozdulatot követően magasra emelkedett. Luke Harper és Erick Rowan megpróbáltak belépni a szorítóba, ám a vízszintes tűzfal miatt nem volt rá lehetőségül. Bray végleg egyedül maradt a ringben, ám el kellett ismerni, hogy nagyszerű teljesítményt nyújtott. Érdekességképpen megjegyezhetjük, hogy ez a legelső csatája Bray-ként (régebben Husky Harris néven szerepelt a CM Punk féle Új Nexus-ban). Tehát nagy eredmény lenne a tőle, ha legyőzné ellenfelét pont egy olyan csatában, aminek a nagymestere a Vörös Szörny. Wyatt-nek a családja megpróbált átadni egy kendópálcát, ám meggyulladt, mielőtt Bray megfoghatta volna. Egy tűzoltó érkezett, aki eloltotta a földön égő eszközt. Harper és Rowan megtámadták a tűzoltót, akitől elvették a poroltót, ám amint lefújták a lángokat ismét meggyulladtak. Kane kiosztott két Chokeslam-et ellenfelének, majd készült a Tombstone-ra, ám Erick és Luke letakarták a lángokat egy lepedővel. Bejutottak a ringbe, ahol keményen nekiestek Kane-nek, végül Bray bevitte a finisherjét és megszerezte a győzelmet. Jónak ígérkezett ez az összecsapás, bár kissé gyengére sikeredett a segítséggel együtt, végül Bray helyet foglalt a hintaszékben előtte pedig Kane feküdt a vaslépcsőn. A lépcső egyik részén a vesztes hevert, a másikat pedig rávágták a hátára. Végül meggyulladt a lámpa és a Wyatt Család távozott az arénából, győzelemmel.

Láthatjuk, hogy mi is történt a Kick-Off alatt, amikor Paul Heyman mondott pár szót a Punk vs. Brock csatáról, többek között azt, hogy ez egy diszkvalifikáció nélküli meccs lesz.


Győztes: Cody Rhodes
Damien Sandow vs. Cody Rhodes:
Először Sandow érkezik, aki szokásosan mond pár szót, amivel megpróbálja nevetségessé tenni ellenfelét. Utána pedig Cody jelenik meg, akinek az arcán nem díszeleg az a bizonyos bajusz. A gong megszólalása után egyből keményen nekiestek egymásnak a pankrátorok, akik közül a rajongók inkább Rhodes mellett tették le a voksukat. A vezető szerep viszont inkább Damien kezében volt, aki képes volt bevinni pár értékesebb mozdulatot, valamint szorítást. Egészen addig makulátlanul harcolt, amíg fel nem mászott a felső kötélre, ahonnan Cody egy bravúros dobással leejtette. Cody a jó mozdulatsorozatok közben megpróbálkozott a Disaster Kick-el, de ez sikertelen volt elsőre, Sandow bevitt egy Neckbreaker-t. Ezt követően a SmackDown Mr. Money In The Bank-je kissé kapkodva harcolt és ekkor másodszorra már sikeres volt az a bizonyos rúgás. Cody betudta vinni kicsivel később a Cross Rhodes nevű finisherjét és megszerezte a győzelmet. Damien pedig a sarokban fetrengett, közben ölelgette a szerződést rejtő táskáját. 


Győztes: Alberto Del Rio
Nehézsúlyú Bajnoki címmérkőzés: Christian vs. Alberto Del Rio:
Az este harmadik csatáját követően láthattuk, hogy mekkora utat is járt már meg Christian, mire visszatért a sérüléséből, egy Triple Threat csatában legyőzte Randy Orton-t és Rob Van Dam-ot és eljutott ide a SummerSlam-re, ahol ringbe léphet Del Rio ellen. Megjelennek mindketten, Lilian Garcia felkonferálja őket, majd elindulhat a harc. A gong megszólalása után egymásnak estek a pankrátorok, tapogatózás és taktikázás nélkül indították a harcot. Alberto tűnt jobbnak, úgy látszott, hogy a mexikói nem véletlenül birtokolja a Nehézsúlyú Bajnoki övet, kemény rúgásokkal és szorításokkal próbálta meggyengíteni ellenfelét, ez pedig eleinte sikeresnek bizonyult. A Bajnok irányított egészen addig, míg el nem kezdett rohanni ellenfele elé, aki egyszerűen elhajolt Del Rio elől. A mexikói kizuhant a ringből, a kanadai pedig utána ugrott. Amint visszatértek a szorítóba ismét Alberto volt az irányító, komolyan vette ezt a csatát, próbálta megmutatni mindenkinek, hogy megtud állni a saját lábán is, nincsen szüksége Ricardo Rodriguez-re. A felek egyre inkább belelendültek a harcba és keményebb támadásokat vetettek be, láthattunk tökéletes Backstabber-t, valamint egyszerű, de hasznos fordítást is. Viszont a kopogtatások közül egyiket sem tudta a bíró leütni háromig. Parádéztak a Szupersztárok, a sarokban nagyon komoly ütközet alakult ki, amiből végül a kanadai jött ki jobban. Christian készült a Spear-re, ám ez sikertelen volt, mert Del Rio egy Dropkick-el hárított. Ezt követően következett volna a Cross Arm Breaker, ám még ez sem volt sikeres. Alberto lehúzta a térdéről a védőt, majd egyből elindult ellenfele irányába, de kapott egy hatalmas Spear-t. Látszólag a kanadainak megsérült a karja, ezért is nem tudott egyből kopogtatni. Ezt kihasználva Del Rio elkapta őt egy Cross Arm Breaker-rel és feladatta vele a csatát. A mexikói sikeresen megvédte a Bajnoki övét, ezzel a győzelemmel. A harcot követően Renee Young lépett be a Nehézsúlyú Bajnok mellé és megkérdezte, hogy mit gondol erről a győzelemről? Del Rio azt felelte, hogy továbbra is ő a Bajnok, ezt pedig megköszönné a latin embereknek. Azoknak a mexikóiaknak, akik itt dolgoztak Los Angeles-ben és felépítették a várost olyanná, amilyen mára lett. Ezek miatt az emberek miatt szerezte meg a győzelmet!
Győztes: Natalya


Natalya vs. Brie Bella:
A dívák harca is előre bejelentett mérkőzés volt, ami nem tűnt első hangzásra rossznak. A csata nem volt túl hosszú, végezetül a győzelmet Natalya szerezte meg, hiszen bevitte a Sharpshooter-t, amiből nem tudott másodszorra kiszabadulni ellenfele. 







Győztes: Brock Lesnar
CM Punk vs. Brock Lesnar:
Ismét megtekinthettük a promoját ennek az összecsapásnak, amiben megküzd egymással a legjobb és a szörnyeteg. Először Brock érkezik Paul Heyman társaságában, aztán bevonul a ringbe CM Punk is, aki elszakította minden egyes kisebb szálát a közte és Heyman között lévő kapcsolatnak. Viszont meglepetéseket tartogat magában ez a harc, hiszen nem tudjuk, hogy milyen technikát próbál majd alkalmazni a mentor, lehetséges, hogy beavatkozik majd a harcba. Ugyanis elmondta még a Kick-Off csata elindulása előtt, hogy ez egy diszkvalifikáció nélküli mérkőzés lesz. A gong megszólalása után Brock a vállára kapta ellenfelét és egyből bevágta a sarokba, ahol meg is szerezte az irányítást. Punk pár térdessel volt képes földre kényszeríteni Lesnar-t, majd szétkapta az vaslépcsőt, aminek segítségével próbálta földre dönteni ellenfelét, ám Brock a testével ütötte vissza Punk próbálkozását. Ahogy folytatódott a harc Punk megpróbálta megtámadni volt mentorát, de ez nem sikerült neki, hiszen ellenfele teljesen éber módon védekezett. Megfigyelhettük, hogy miután a Szupersztárok a ringen szétkapták az asztalt, Brcok elkiáltotta magát, hogy bizony ezúttal rá fog cáfolni arra, hogy a Hangtalanok Hangja e a legjobb a világon. Magabiztosnak tűnt Lesnar, aki sebezhetetlenül vitte be folyamatosan a támadásokat. Képes volt a ringben egy elkapni ellenfelét a Bear Hug nevű feladatásos mozdulattal, amiből Punk pár könyökössel szabadult. Viszont Brock térdével találkozott és ismét ő került a földre, Heyman ekkor pedig bekiabált neki, hogy jobban jár, ha ott marad és nem folytatja ezt a harcot. Egyenlőre érvényesül Paul jóslata, miszerint Lesnar-nak nem méltó vetélytársa CM Punk, igaz, hogy voltak szép fordításai és bravúros mozdulatai, ám még nem láthattuk azt az igazi kemény Punk-ot, aki több mint egy évig megvédte a WWE Bajnoki övet. Brock-ot folyamatosan biztatta Heyman, hogy végezzen ellenfelével, ám Lesnar szépen lassan próbálta meggyengíteni a másik pankrátort. Kiélvezte, hogy az ő kezében van az irányítás. A legnagyobb fordítást akkor tudta bevinni Punk, amikor Mike Tyson-hoz hasonló módon megharapta ellenfele fülét. Mivel nincsen a csatában diszkvalifikáció nem lehetett érte kizárni a Hangtalanok Hangját. Viszont ezt a kissé szokatlan manővert követően bevitte a Shining Wizard-ot, majd egy High Kick-et. Punk felállt a felső kötélre, ahonnan ráugrott ellenfelére, viszont nem nagy meglepetésre Lesnar kiszabadult a kopogtatásból. Amikor Brock feltápászkodott Punk a nyakába vette, hogy kiossza a GTS-t, ám ez nem sikerült, mert ellenfele vette fel egyből őt az F5-hoz. Punk egy újabb High Kick-el vitte le a földre a szörnyet. Amint Punk készült újra a finisherjére Lesnar elkapta a karját a Kimura Lock-kal, amiből viszonylag gyorsan kitudott szabadulni. Lesnar-t egyből szorításba fogta, amiből Brock csak egy brutális Powerbomb-al tudott menekülni. A rajongók egyszer Punk nevét skandálták, egyszer pedig a mérkőzést nevezték csodálatosnak. Mindketten jól szerepeltek, bár az irányítás ismét a bestia kezeibe került. Lesnar bevitt három Suplex-et, majd a ringen kívülre sétált, ahol magához vett egy széket. Punk közben a felső kötélről ugrott, de egyenesen a széknek esett neki, amit Brock felé tartott. A Hangtalanok Hangja a székkel keményen nekiesett ellenfelének, amit Lesnar kivett a kezéből. Ütni próbált, ám Punk ágyékon csapta Paul ügyfelét. Ismételték a kommentátorok, hogy nincsen diszkvalifikáció, ezért még az övön aluli támadásért sem lehetett kizárni Punk-ot. A Straight Edge pankrátor a ring kötelek tetejéről, a székkel együtt ugrott Lesnar felé, ami látszólag fájt Punk-nak is. Ám a kopogtatás ez után a mozdulat után sem sikerült. Punk nekiesett volna Heyman-nek, ám Brock érkezett, Lesnar kapott egy GTS-t Paul pedig megtámadta a Hangtalanok Hangját. A szörnyeteg próbálkozott az F5-al, ám csak egy DDT-t kapott. Ezt követően Punk nagy nehezen, de földre küldte Heyman-t, ám Lesnar érkezett és bevitte az F5-ot a székre. Brock kopogtatni tudott és megszerezte a győzelmet. Nem volt gyenge az összecsapásuk, mindketten jót alakítottak, végül megszerezte a bestia a győzelmet. Bár Punk vesztett a csata után kiáltozták a nevét és nagy tiszteletet mutattak iránta.


Kaitlyn & Dolph Ziggler vs. AJ Lee & Big E Langston:

Langston-nak ez a második csatája, amit PPV eseményen vívhat, a legelsőben még Ziggler oldalán harcolt a WrestleMania-n. A bevonulás után megszólal a gong és az urak kezdenek harcolni a ringben. A két díva is belépett a szorítóba, akik közül inkább AJ tudott irányítani. Végezetül a csatában a face csapat tudta megszerezni a győzelmet, a Zig Zag után Big E nem tudott kirúgni a kopogtatásból.
Győztes I.: Kaitlyn
Győztes II.: Dolph Ziggler















Győztes: Randy Orton
WWE Bajnoki címmérkőzés: Daniel Bryan vs. John Cena:
Legelőször a speciális játékvezető érkezik, aki nem más, mint a szervezet COO-ja, Triple H. A két főszereplő közül Daniel jelenik meg először, a Bajnok pedig utána. A ringben felkonferálják őket, ekkor a rajongók hangján lehet hallani, hogy sokkal inkább a kihívó mellett teszik le a voksukat, mint John mellett. A kommentátorok a csata előtt elmondják, hogy Daniel Bryan, ha most megtudja szerezni a győzelmet, akkor ő lehet a következő John Cena, vagy a következő The Rock. Az biztos, hogy hatalmas esélyt kapott, ez a push előre lendítheti a karrierjét. Tapogatózva indult a csata, amiben Daniel bevitte azokat a szép mozdulatokat és fordításokat, amiket a rajongók vártak tőle. Cena a csata közben kisétált a ring mellett ülő orvoshoz és megkérte őt, hogy figyeljen a WWE Bajnok sérült könyökére. A harc folyamatosan bontakozott ki, ám nem mondhattuk el, hogy nagyon remekül indult volna. Bryan egyik pillanatról a másikra viszont egyre jobban szerepelt és meglehetősen komoly ellenfele lett Cenának. Daniel bevitte Comeback-jét, utána pedig Cena is. John felkapta a nyakába ellenfelét, ám nem sikerült bevinnie az Attitude Adjustment-et. Daniel ezt követően célba vette ellenfele sérült karját, amire folyamatosan támadásokat indított. Cena megpróbálkozott az STF-fel, ám ez nem sikerült neki, Bryan-nek viszont igen...Bryan szorítani kezdte a Bajnokot a saját mozdulatával. John megmenekült, ám nem volt sokáig biztonságban, hiszen Daniel egyből bevitte a YesLock-ot is. Cena ebből kiszabadult, ám belekeveredett egy másik szorításba, amiből szintén nagy nehezen kikászálódott. Amint talpra állt bevitte az AA-t, ám Daniel képes volt kirúgni a kopogtatásból. Később a Bajnok bevitte a STF-et, Daniel viszont szabadult és bevitte a YesLock-ot, viszont John elérte a kötelet. A csata fokozatosan továbbhaladt, végül Daniel Bryan megcsinálta! Bryan megszerezte a WWE Bajnoki övet és legyőzte John Cenát. John a harcot követően kezet rázott Daniel-el és Triple H-el, majd távozott az arénából. Viszont ezzel még koránt sem ért véget semmi, hiszen megjelent Randy Orton, aki magabiztosan a ring felé menetelt, ám megállt a kötél előtt és csak felemelte a táskáját, hogy jelezze...Daniel nincsen biztonságban. Épp annyira, hogy Triple H kiosztott egy Pedigree-t a WWE Bajnoknak, majd érkezett Randy Orton, aki beváltotta a táskáját. Orton lett az új WWE Bajnok meglehetősen érdekes módon.

2013. augusztus 17., szombat

Megtörtént természetfeletti történetek - 6.rész

Most csak egy történetet hoztam nektek, de szerintem ez is sok :DD A gyakorikerdesek.hu-n írták.. szóval tudjátok...x'D 
- A szerző és a helyszín ismeretlen Nem tudom
hogy mik lehetnek , de valami biztos van és onnan gondolom hogy "szellemek " hogy egyszer fizikai kontaktus lépett fel , és a saját szememmel láttam! Kritikákat előreszólok nem kérek!!! 1 2012.8.20-30. volt körülbelül... 
Egyik ismerősömmel néztünk videókat, amiben egy szellem szerepelt. Ennek következtében ez az illető megijedt, és elkezdte elég ronda szavakkal illetni a "szellemeket". 
Ezután egy két percel, hallom hogy sziszeg az ismerősöm közvetlen mellettem. Hát én meg mint aki nem normális nézek rá hogy mivan ... - Valami mászik a lábamon.- először nem hittem el... Odacsapott a lábára , és abban a pillanatban elis kapta a kezét, ugyanis egy friss, izzó vörös égett seb, (aminek furcsa karomformája volt) jelent meg a kezén... Velem nem történt semmi...Gondoltam ott rontotta el hogy elkezdte szídni a szellemeket... Pár perc múlva kaparást hallottunk a polcom tetejéről. Felálltam az ágyra, nagynehézen rá is láttam a tetejére, és 3 db csíkot láttam a vékony porrétegbe... Biztos nem én voltam mert mondom épp hogy felérem mit kutatnék ott... 
2 Itt van a településemen , egy elhagyott katonai bázis, ami a föld alatt szinte szó szerint labirintust alkot...Korom sötét van bent , és elterveztük hogy bemegyünk... Még mielőtt bementünk volna lánccsörgést hallottunk. Bementünk és láttunk egy döglött kutyát, nyakába lógó láncal.... Kizárt hogy ő lett volna mert már nem volt húsa. Bementünk, és amikor lenyomtuk a lámpát lépéseket hallottunk, és a sötét hosszú alagút végén megláttunk valami fehér foltot. És ekkor már futottunk is kifelé.. Ennyi nekem elég is volt!!! 
3 Egyik ismerősöméknél történt, az édesanyja kivitte a sampont a fürdőszobába, és lerakta a polcra. Ezután 2-3 percel egy nagy csattanást hallottunk, és a sampon a földön hevert kint az előszobában. Oké ha azt látom hogy a szekrény előtt van akkor oké, de ez nem leesett a polcrol, hanem kivágodott neki a kinti szekrénynek.És azt mondta hogy rendszeresen azt lehet hallani éjjelente, hogy valaki kinyitja a bejárati ajtót, és mivel van szélcsengó az ajtó felett, ezért megszólal. 
4 Tv-t néztem másfél 2 éve. Tél volt így hát már 5 kor sötét volt. Egyszer csak a a TV elkezdett váltogatni a csatornák között. : 27-28-29-30 , majd vissza : 30-29-28-27! Megnéztem nincs e alattam a távkapcsoló de nem volt. Ezután pár másodpercre odakint feltámadt a szél. 
5 Egyik barátommal lent voltunk Kosárlabdázni.Szomjasak lettünk ezért úgy döntöttünk felmegyünk hozzájuk vízért.Felértünk hozzájuk, beléptem a szobába , és a függönyt mintha elengették volna pont amikor beléptem . Már a bejárati ajtóból láttam hogy a függöny, olyan állapotban van mintha vlaaki fogná. Beléptem a szobába és abban a pillanatban a függöny megmozdult majd leereszkedett. Elmeséltem barátomnak , ő is látta még hogy mozog és kisiettünk a lakásból. 
Azt hiszem ennyi van. 
És mivel feltetted a kérdést hogy LÉTEZNEK e szellemek.. 
...Szerintem nagyon is léteznek, csak azt nem tudom hogy pontosan mik...Látni nem láttam még , de nekem a testi kontaktus éppen elég volt hogy higyjek bennük. Nem félek egyáltalán, nagyon sok ilyen dolog történt már velem , és tudom hogyha nem mondok semmi olyat ami sértené ezeket a valamiket, akkor nem lesz semmi baj. (remélem) Sokan mondják ez miatt hogy hülyevagyok, meg hogy csak a szél stb., de amikor fél másodperc alatt a kezére kerül valakinek egy izzó vörös égett seb, aminek még ma is meg van a nyoma, azt nem mondják hogy a szél meg stb... 
Remélem segítettem.

Annyi minden történt...x'D

Bocsi, hogy az utóbbi napokban nem írtam, de nem volt kedvem x'D Pedig jó napok voltak :DD Igazán jó!! Képzeljétek Klaudia itt aludt ^^ Meg most szinte minden nap megyünk fel a térre, koncertet hallgatni :D Ma is voltunk, vagyis tegnap xDD ma már Augusztus 18 van... szóval a szülinapom :33 Boldog szülinapot magamnak x'DDD :$ xD  Mászkáltunk össze vissza, meg játszótéren játszottunk x'DDDDD Tök jó volt :D Anyával meg vásárolgattunk >< Meg képzeljétek, átváltottuk a netünket 8 gigásra, (mobil netünk volt és eddig 4 giga volt xD) és ez sokkal jobb, mert lassabban veszi le a nemtommit xDD De gyorsabb a net :D Szóval istenkirály xd meg a TV csatornáinkat is kibővítettük, így sokkal több lesz, és lesz mese csatorna is és muhhahahaa :3 xD Szóval jók voltak az előző napok..:D Ma valószínű megyünk Mártélyra, utána este megint koncertre, szóval ez a nap is jónak ígérkezik :DD De gyáá mennyi minden történt, és alig jutnak eszembe x'DD Na de most sziasztok :DDD és további szép estét/napot >< 
Itt egy kép Félixről :3

2013. augusztus 6., kedd

Megtörtént természetfeletti történetek - 5. rész

Ismét hoztam nektek 2 történetet, 1-et, ami velem történt, és egy másikat, amit a gyakorikerdesek.hu-n találtam :)
- Én (16, Hódmezővásárhely, Hun) Már írtam az első részben, hogy a számítógép asztaltól kb. 2 méterre a falon van egy naptár és arra rá van biggyesztve 2 toll, amivel minden nap húzom a strigulát, hogy vége van a napnak... na szóval akkor tudjátok, hogy átcsapódott a túloldalra a toll... na most ugyanazzal a tollal két furcsaság történt (pedig csak én érek hozzá, senki más... és én mindig ugyanoda visszarakom..) na szóval az egyik, hogy az egyik nap az egyik polcos szekrényen találtam meg eldugva...o.O egy gyertya mögé volt berakva... a másik meg épp ma történt... most is ott van lent a toll a földön... pedig senki nem ért hozzá a naptárhoz.. szóval nem tudom, hogy hogy tudott leesni.. de most is ott van :S Na de történt már is az utóbbi pár napban.. Szombaton a piacon voltunk, és már épp mentünk vissza a kocsiba, már ott voltunk a parkolóban, és hirtelen kigurult elénk egy kocsi... de nem ült benne senki.. na persze most jön az, hogy biztos nem volt behúzva a kézifék.. csak az a bibi, hogy még nem is volt lejtős helyen, hogy tudjon lefele gurulni, meg már egy ideje ott állhatott, mert anyával lassan mentünk, és már "messziről" láttuk a kocsit.. és amikor kb. 2 méter távolság volt köztünk és  a kocsi közt, akkor indult meg o.O Szóval ez is egy kicsit érdekes... de lehet, hogy csak a véletlen műve az egész... Egy másik eset meg tegnapelőtt történt.. Kimentem este nézni a csillagokat, és jött velem az egyik macskánk, Teddy. Leültem a földre a kutyaház mellé, ami a mogyoróbokor előtt van, és van ott egy aknatető féleség, de mind1 úgy van kialakítva, hogy rá lehet ülni.. na szóval az a lényeg, hogy leültem, és ott néztem a csillagokat, Teddy meg ott volt a lábamnál.. és egyszercsak azt veszem észre, hogy a mogyoróbokornak az ágai elkezdenek mögöttem mozogni... nem érdekelt először igazán, mert azt hittem, hogy valamelyik kutya, vagy valamelyik macska az (Teddy még mindig ott volt akkor mellettem), hátranéztem, de nem láttam semmit, csak azt, hogy mozognak az ágak... Körülnéztem, és a 3 kutya messzebbre volt, teljesen más irányba... utána felkeltem, és elkezdtem ciccegni, mert hogy ha nem a kutyák voltak, akkor biztos egy macska... de a ciccegésre csak Teddy válaszolt o.O Pedig tudniillik, hogy a mi macskáink nagyon éhenkórászok, szóval ha a közelbe lett volna a többi, akkor biztos oda jött volna a cicc-re.... szóval nem tudom, mi lehetett az a valami, ami mozgatta a mogyoróbokor ágait, de az biztos, hogy nem állat volt... mert a kutyák azok a "távolba" voltak, a macskáink se voltak ott, és ahhoz meg "magasan" voltak az ágak, hogy pl. egy sün, vagy valami rágcsáló mozgatta volna őket... szóval nem tudom mi lehetett az, de elég bizarr volt az élmény ><
- Az író és a helyszín ismeretlen Szellem lehet a házban?

Egyedül vagyok itthon és magától felkapcsolódott a lámpa, majd a konyhában leesett egy üveg a földre..
Szellem lehet a házamban? Azt hallottam, hogy körbe kell fényképezni a szobákban és ha fehér elmosódás van a képen, akkor az szellem. Fényképeztem is, de nem volt semmi sem a fotókon. 

Ez az egyik válasz rá:
Szia! Szellem van a házadban! Nálam is így volt... Nagyon féltem amikor megtörtént. Utánanéztem a házam régi lakójának és kiderült hogy őt meggyilkolták, pár nappal később a szomszédját is... És állítólag a mai napig kísért a szellem a házamban. De el fogok költözni az biztos!
 

2013. augusztus 2., péntek

SummerSlam is coming to the Staples Center

Hello Augusztus!

Gyááá ez az utolsó hónap az iskoláig...xD Utána jön a 11. osztály :) Bár még azért remélem, hogy ez az utolsó hónap tartogat még jó napokat :)) Ma másodika van, és tegnap is meg ma hajnalba is csak pakoltam, és nem csináltam semmi mást... szóval ez idáig elég szenvedős volt, de ma megyek koncertre, és ha minden igaz, akkor az egyik barátnőm (Klaudia) itt alszik, szóval az jó lesz :D Meg természetesen, Augusztus 18-án lesz a szülinapom, és megint tervezek egy kis "bulit", szóval még szerintem az is jó lesz :D Meg hát ki tudja, hogy mit hoz még a sors...:D Érdekes dolog nagyon nem történt velem, szóval nem is szaporítom a szavakat, sziasztok :D Ja ám azt még leírom, a WWE-vel kapcsolatban, hogy 28-án debütált a Total Divas! :D Én még nem láttam, mert sajnos nagyon lassú volt a netem, ahhoz, hogy megnézzem, de majd most éjfél körül visszakapcsolják, és feltétlen megnézem :DD Azt írják mindenhol, hogy nagyon jó volt, szóval biztos az volt..:D