Mindenkinek van egy angyala, egy oltalmazó, aki vigyáz rá. Sosem tudhatjuk, épp milyen alakot ölt, egyszer egy vénemberét, máskor egy kislányét, de ne hagyd, hogy becsapjon a látszat, erősebb ő bármelyik sárkánynál. Mégsem azért kísér, hogy harcoljon helyetted, hanem hogy a színpad széléről a füledbe súgja: hatalmad van az általad teremtett világok felett!

2010. december 31., péntek

2010. december 30., csütörtök

kell még ilyen nap:D♥

nah először is anyával meg tatával fent voltunk a városba és mászkáltunk össze vissza és vicces volt me anya csúszkált össze visszaXDXDXD meg láttom őt is*-*♥ utána meg jött az egyik barátnőm Klaudia akivel szintén jól elvoltunkxd elmentünk sétálni és mentünk vele is össze visszaxd sok helyen félelmetes volt mert ott messzebb a tanyáknál már nincs világításxd meg voltunk a Szivárványotthon mellett is és nagy felfedezést tettünk h a nádas mellett nagyon nagy helyen be van fagyva a vízxd de azt nem is láttam h ott van valami tó szerűség=/ szerintem nem is az hanem csak valami talajvíz jött főlxd me régebben mikor sétáltam arra akk nem volt semmiféle vízxdna de mind1xd az a lényeg h ott van egy bazinagy hely ahol olyan mint a Kossuth téren a kori pálya:D csak itt lehet cipővel csúszkálni és ingyenes isxd szóval aki erre fele lakik annak tudom ajánlanixd naon nagy élményxd húú de mennyire szétfagytunk istenemxd de azért mentünk tovább sétálnixd de nembajxd amikor hazaértünk tök durva volt amikor kezdtünk kiolvadnixd de am ezenkívül naon nem volt semmi küll. szóval pápá mindenki mentem south parkot nézni;)

2010. december 29., szerda

.oO°Oo.♥.oO°Oo.

Nem vagyok tökéletes lány. Ügyetlen vagyok, és néha összetörik a szívem. Van, hogy veszekszem a barátaimmal, és vannak napok, amikor semmi se sikerül. De ha jobban belegondolok és egyet hátra lépek, akkor úgy érzem, hogy ez a különleges élet a valóság, és lehet, de csak lehet, hogy ennek így kell lennie.

              **********

Ha majd sírom mellett állsz S engem többé nem látsz Írd a homokba csendesen Őt valaha szerettem...

               
             

változások...

ahogy észrevehettétek vagy még nem vettétekxd történt egy két újítás: a teljes dizájn megváltozott, most már a bejegyzések alatt van értékelő és most már értékelheted h épp az a hír mien:P meg egy két modul helyet cserélt de ez nem fontos:D nah remélem tetszik ez az új átalakítás;) jah és ezt mind most csináltam reggelxd

:D

hát a tegnapi nap nem volt rosszxd de volt má jobb napom is;) először is kezdjem azzal h meglepő módon megint hajnali 5-ig voltam fent mint az elmúlt pár napba isxd utána lefeküdtem aludni és úgy rémlik h egyszer úgy dél körül kinyitottam a szemem és körülnéztem h mi folyik a "nagyvilágba", de nem vok benne biztosxd utána meg felkeltem délután 3 óra körülxd még pont időbe:D mert az egyik barátnőmmel Timivel találkoztam 4-korxd szerencse nem kellett annyira sietni mert közel lakik és hamar odaértemxd igaz mondjuk az út naon csúszott és hát biciklivel elég nehéz volt mennem de nembajxd sétáltunk kb. 1 órát össze vissza meg beszélgettünk és szétfagytunkxd ja am Timi az naon régi barátxd még oviba ismertem meg őt és akk naon jó barátom volt csak sajna amikor véget ért az ovinak akk nem taliztunk többet és elhalványultak az emlékek=/ de úgy kb. 1 vagy 2 éve rátaláltunk egymásra a neten újból és azóta megint tartjuk a kapcsolatot és megint naon jóba vagyunk:DD szeretem őt mert vele bármit meg lehet beszélni:) és jó fej is meg hát azé oviba csak ő volt a legjobb barátom:D meg hát mostmár megint jó barát lett=)) ja és am véget ért a KARÁCSONY:'( xd nem mint ha ti nem vettétek volna észre de akk is szólok hátha valaki nem tudta:O:O:Oxd am mostmá 29.-e van és fél hétxd és megint nem aludtam semmitxd tegnap délután 3 óta folyamatosan fentvagyokxd bár mondjuk ez nálam nem újdonságxd majd írok később is mert szerintem ma még bitta történni fog valami amit ide leírhatok;) addig is szija:D
Ui.: fáj egy kicsit a fejem és ez nem jó :S xd

2010. december 26., vasárnap

♫♪♫♪♪♫♥

Némán is elmondott szó,
Könnycseppet hűsítő hó,
Jégtáblán nyíló virág,
Fényből szőtt, szép új világ.


Hát ma naon ész voltamxd este nem tudtam lefeküdni és egész hajnalba fent voltam:D kb. hajnali 4-kor kijöttem gépezni is:D utána meg anya is felkelt de az má kb. 6 óra körül volt:D és vele is jó elvoltamxd utánna meg 7 óra körül kimentem havat lapátolnixd macerás volt meg nehéz me tegnap este elkezdett naon nagy szemekbe esni a hó és reggelre meg vagy úgy 10cm-es hó lett:D hajnali 4-kor megnéztem és akk volt 6-7 cm és utánna meg esett is még:D szóval jóóóó nagy hó vanxd me még most is esik:D:D utánna meg leültem a tv elé és néztem a meséket és vicces voltxd és bealudtam kb. reggel 10 körül-.-" és felkeltem 16 óra körülxdxd de legalább jót aludtam:D és most itt ülökxd meg is fürödtem má:O jó koránxd általában nem szoktam már ilyenkor fürdeni hanem később de mind1 ez nem lényegXDXDXD nah mára asszem ennyi... szóval szijasztok:D

2010. december 24., péntek

végül majdnem minden jóra fordult...:)

Huh, végre lecsillapodtak az emberek itthon és reggel anya főnökei is hozták a pénzt és eltudtunk menni a Tescoba még gyorsan bevásárolnixdxd Találkoztunk egy-két emberrel de nagy dolgok nem történtek.:P A karácsonyfánk naon menőxd kb. 1 méter, mű, és még az alját se találtuk meg ezé egy ilyen váza féleségbe vanxdxd csodálatos...xd nah de megint csak 1 dolgot tok mondani utólag : BOLDOG KARÁCSONYT!:D igaz má párszor leírtam de még le is fogom szóval...xd nah de mára ennyi... nézzétek a tv-t me jó sok jó film lesz benne szóval ha eddig nem kapcsoltátok be akk most hajrá...!:) nah szijasztok!:D 

A bent didergő éjszakát
sejlő fényremény fűti át
szív öröme feldereng
benső béke csöndje cseng
nyugalom derűje száll
s angyalok ideje jár.

Metro Station - Last Christmas || Boldog karácsonyt!:D

2010. december 23., csütörtök

:) :D :DD :S :( :(( :'(

sorry h nem írtam még tegnap de csak most jutott rá időmxd 
na szóval voltam Szimi mamájánál, szegény elég rosszul volt de örült h elmentem meglátogatni*-* Utána meg eljött hozzánk Szimi és hát beszélgettünk meg minden és jó volt♥:D am ő volt 1-be az első barátom:D és azóta is naon jó barátok vagyunk és remélem mindig is azok leszünk:DD♥ amikor elment arról volt szó h elmegyünk anyáékkal a kórházba, meg boltba meg ilyesmi helyekre de sajna anya rosszul lett indulás előtt és ezé nem mentünk hanem csak tata ment el egyedül...:S elvitte azt a 10.000 Ft.ot amit a karácsonyi bevásárlásra szántunk de ő eljátszotta a sorsjegyekkel...:@ ezé most anya naon szomorú mert nem lesz semmire se pénzünk most karácsonyra...=(='( Szóval hát mozgalmas napom volt azt mondhatom...:/ na de mostmá elmúlt éjfél és december 24.-e van szóval ma van Szent este szóval 
BOLDOG KARÁCSONYT!:DD nah én mentem south parkot néznixdxd meg asszem még sok hülyeséget
szóval szijasztok;D

2010. december 22., szerda

wááá:D

wáá 300x megnyitották ezt a blogot:D igaz titeket ezt nem hiszem h érdekelxd de viszont engem igen ezé most naon boldog vok:D:D am az elmúlt napokról nem tok sokmindent mesélni mert nem naon történt semmi nagy részbe csak aludtam vagy idegeskedtem vagy persze gépeztem;D de viszont majd "ma" meglátogatom Szimi mamáját mert elég rossz volt neki az előző pár hónap és még sok dolog vár rá...=/ de ezt nem mesélem tovább mert ez elég szomorú történet és nem a nagy világra tartozik=/ de szija majd még szerintem ma írok még ide mert van olyan érzésem h lesz mit mesélni;D

Rettentő jó érzések vettek birtokukba. Az ember ritkán virágzik, akárcsak az agavé, de akkor bohó és pazar virágot hajt.

2010. december 20., hétfő

iszonyat jó nap:D♥


Huh, ez a nap naon jó volt:D nem is tom hol kezdjem...xd na szóval:
reggel az első két óránk most of. volt és tök jól elbeszélgettünk meg mindenxd vicces volt mert hülyültünk a többiekkel rajta:DD utána meg átmentünk a másik suli épületbe ott meg ilyen ki mit tud? féle volt. Viccesek voltak az előadások, igaz sok eléggé égő de akk is vicces!;D És hát amikor odaértünk akk bementünk egy kicsit az informatika terembe gépezni:P de nekem meg Sziminek rossz volt a gépünk ezé megkértük a tanárt h mi addig had menjünk ki az aulába a többi gyerekhez:D És kiengedtek de a többi osztálytársamat nem engedtékXD HAHA..:D De közbe meg kint voltak a régi osztálytársaink a gimisek. sajna amióta ők átjöttek a gimibe nem naon tartjuk a kapcsolatot:S=( de most sokat együtt voltunk és jó volt♥ És láttam őt is♥♥♥:D Vicces volt amikor VÉGRE kiengedték a többi osztálytársamat is a teremből:D Sokszor alig láttunk valamit az előadásokból és akk hátul meg hülyültünk mint pl.: fociztunk először valamien szalvétadarabbal amit találtunkxd utánna meg egy zacskóvalxd az naon vicces voltXDXDXD naon profik voltunk:D azzal jó sokáig lefoglaltuk magunkat...xd, meg énekeltem isxd meg tapsoltunk össze vissza.xd mások meg néztek h mi mit csinálunkxd szóval hát ez vicces volt:D meg amikor eljöttünk a suliból akk elkezdtünk hógolyózni:D lett egy két fájdalmas folt a lábamon mert Marci meg Arnold naon erőseket dobottXD én meg idegesítettem a többieket h kis hódarabokat az arcukba meg a fejükre dobáltamxd az idegeire mentem sok gyereknek:D most jellemző volt rám az idegtépő névXDXD huh most több dolog nem jut eszembe de nagyából ennyi történt ma:D♥ ja meg most pakoltunk anyával.:O  igazából ő még mindig pakol csak én fáradtam bele, de jóvanxd szijasztok jó8:D
UI.: a kismacskák most iszonyat rosszak szóval nyúvasztás lesz a végeXDXDXD (csak vicceltem:D) 

2010. december 18., szombat

Wass Albert - Tél

Templomi csöndben,
Éjjeli ködben
Aszkéta-ágat zörrent a szél,
Valahol messze,
Csillag szemekre
Szürke ködfátylat borít a Tél.

Túl a tetőkön,
Dárdás fenyőkön:
Zöld diadémon, pára lebeg
Sűrű vadonban
Halkan, titokban
Fenyő-óriások könnye pereg...

Néma a szikla,
Kristály patakja,
Jeges páncélban tompán zubog,
Mogorva ormon
Nincs rododendron,
Csak sötét árnyak: Tantalusok.

Mélyen a völgyben,
Fűzfa berekben,
Néha, titokban zörren a szél,
S fent a magasban
Pára alakban
Halkan suhanó szellem: a Tél.


Kate Winslet - What If - Official Music Video

McFLY - Do Ya OFFICIAL MUSIC VIDEO - High Definition HD Ez naon jó szám és vicces isxd

2010. december 17., péntek

A legfontosabb dolgokat a legnehezebb elmondani. Ha ezekről beszélsz, nevetségesnek érzed magad, hiszen szavakba öntve összezsugorodnak - amíg a fejedben vannak, határtalannak tűnnek, de kimondva jelentéktelenné válnak. Ám azt hiszem, többről van itt szó. A legfontosabb dolgok túl közel lapulnak ahhoz a helyhez, ahol a lelked legféltettebb titkai vannak eltemetve, irányjelzőként vezetnek a kincshez, amit az ellenségeid oly szívesen lopnának el. S ha mégis megpróbálsz beszélni róluk, a hallgatóságtól csak furcsálló tekinteteket kapsz cserébe, egyáltalán nem értenek meg, nem értik, miért olyan fontos ez neked, hogy közben majdnem sírva fakadsz. És szerintem ez a legrosszabb. Amikor a titok nem miattad marad titok, hanem mert nincs, aki megértsen.

2010. december 16., csütörtök

úristenxd

úristen hát ez a nap... nagyvoltXD 
infóóó óra jó volt mint mindig:DD♥
de amikor vége volt a sulinak az még viccesebb voltXDXD elmentünk Wikiék házához és ott csináltunk havas képeketXD van olyan kép amin nem látszik a hó csak a gyerek de van olyan is amin csak a hó látszik és a gyerek nemXD mivel Wiki egy nagy kupac havat "ráöntött" SzimireXD huh hát az naon vicces voltxd csak sajna azt a képet nem tölthetem fel me Szimi megtiltotta XD jaj de hát ez a délután téll vicc volt.xd am amikor elmentünk Wikivel kajolni akk is még a jégcsapokkal rengeteget hülyültünkxd meg ahogy odaértünk Wiki elkezdett énekelni h Łilla és ...♥ nem írom le a nevet amit mondott:D de azt hittem h leütöm emiattxd és addig hülyült Wiki a kajoldába h majdnem lekéstem a buszt:@XD pár perccel a busz előtt értem oda:'D szóval jól elvoltunk:DD na de most szijasztok me mék innen me nem tudok már a máról mást írnixd

2010. december 15., szerda

tegnapelőtti nap nagyvolt:D szeretem őket♥=)








Az olyan barátságok, amelyek nevetéssel kezdődnek, erősek szoktak lenni.







 Te mikor nevedet keblem mélyébe leírtad,
Mit tettél, tudod azt? gránitsziklába acéllal
Vágtál életen át múlás nélküli betűket;
Hát én? én nevemet karcoltam volna homokba,
 Melyet, névvel együtt, egy hó szellője is elfúj?
 







Nem az a fontos, hogy nézünk ki, hanem hogy hol a helyünk a legjobb barátunk életében. A barátok azért választják egymást, mert éppen akkor éppen olyan emberre van szükségük.







Huh hát az naon vicces nap volt:D csak sajna pár ember lemaradt e néhány képről mint pl. melinda és szimi de őket is ugyanúgy szeretem mint a többieket♥♥♥:D

egy részlet...

Itt egy részlet a Lemony Snicket - Balszerencse áradásából 
Ez egy igazán szép történet mely 3 testvér balszerencsés fiatalkorát meséli el :'( Ha tudod nézd meg. Hidd el megéri naon szép:) Ha ismersz akk odaadhatom a dvd-t is de ha nem ismersz akk nézd meg az interneten;)
És íme a részlet:



Sápadt és meggyötört arcukon halvány mosoly tűnt fel: Igen, itt vannak ők egymásnak mindig mindenben! (...) Hármuknak legalább vigaszt nyújtott ez a gondolat. Az, hogy ,,itt vannak egymásnak", éppen annyit jelentett a számukra, mint a viharban hányódónak a mentőhajó, és ők tudták, hogy ez valójában mekkora szerencse

2010. december 14., kedd

=)

mostanába jó napok szoktak lenni:D főleg h mostmár van normálisan hó:DD ma is viccös voltXD Klaudiával a suli mögé mentünk hógolyózni meg csúszkálni meg mindenXD én dobtam egy hátast a hóbaXD istenem de hideg volt:O:Oxd meg az első szünetbe alaposan megfürdettük egymást a hóba:D vicces voltXD mire az órára beértünk csuron vizesek voltunkxdxd meg itthon a kutyáimmal is jól elszórakozunk:D♥ de nyáh ma megtudtam h a zeneirodalomból is vizsgáznom kell majd januárba:@ ja am azt nemtom mondtam e h gitározni tanulokxd ha nem mondtam akk most mondom de ha má mondtam akk mondom mégegyszer :'D ma nagyon elfagytamXD me ugyebár a sulis hülyeségek után meg persze a suli hátamögött történő események után én csuron víz lettem és hideg volt és én azt hittem h meghalok annyira fáztamXD de jóvan mind1 mert megérte:'D nah de asszem mára ennyi mert má 4 perc múlva éjfél és hát aludni is kéne szóval szijasztok:'D

2010. december 12., vasárnap

maxd

hát a mai nap jó voltxd igaz a hó kezd elolvadni=( de azé még délelőtt a kutyákkal jól elszórakoztunk a hóbaxD
este is jóvoltXD lefeküdtem a hóba a kutyák meg rámugráltakxdxd vissza gondolva naon hideg volt de azé piszok viccesXD voltunk a piacon anya vett magának egy gyönyörűséges csizmátxd de legalább meleg:D szóval egy szótse szólhatok:D na ennyi volt ma:D szijasztokxd

green day - american idiot HD

P!nk - Funhouse

Csoki a kutyám*-* ♥

„Nem kell külön elnyernünk bizalmát vagy barátságát, mert ő születésétől fogva a barátunk: Behunyt szemmel is bízik bennünk; még születése előtt elkötelezte magát az ember mellett.”

2010. december 11., szombat

hó*-*

Atakaró mindent egyformán belep: a fákat, a gyepszőnyeget, az utcákat, háztetőket, autókat. Amerre csak nézünk, minden fehér. Alepte gyep egyformának tűnik, akár szépen gondozott, akár ápolatlan. A vadonatúj, ragyogó autót nem lehet megkülönböztetni a tízéves, rozsdás csotrogánytól. Minden tisztának és üdének látszik, még az is, amit megviselt az idő és a rossz használat. A, akárcsak a csendes halál, mindent egyenlővé tesz.



Végre elkezdett esni a hó és má elég nagy:DD és holnap jól elszórakozok majd Csokival(kutyám♥) mert ő imádja ha dobom neki a hógolyótXD nemtom mé de nagyon szeretixd am a mai nap naon jó volt:D
Énekórán énekeltünk(mien meglepő...) csak az volt a cink h a tanárnak elment a hangja és nekünk kellett kitalálni h mien hangon énekeljünkxd vicces volt:D utánna a két tesi órán meg hülyültünkxd és utánna meg átmentünk a másik suliba és jóvolt me focimeccs voltxd diák-tanár és asszem 4-3 lett az eredményXD de nem biztosXD és jóvolt az egész napxd amikor eljöttünk a suliból akk lekéstem a buszt de szerencse Adri megvárta velem a buszt:D és utána meg jött Zsófi uncsitesója Zoli aki 5.es és azzal is vicces volt beszélgetnixd és most tudtam meg h itt lakik naon közelxd és ezt eddig h nem vettem észre?:O nemtomxd na de mind1 az a lényeg h ez a nap naon jó:DD és a legjobb benne h esik a hóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóó:D:D:D♥ na asszem ennyi elég lesz mára szóval pápá mindenki;D

2010. december 10., péntek

Hull a hó, hullt a hó de elolvadt és ez nemjó=(

Tegnap délután ahogy Wikivel eljöttünk Klaudiától a kórházból, felfedeztük hogy elkezdett esni a hó*-*
Megürültünk nagyon, de sajna nem maradt meg semmi és így a kedvünk is rosszlett...=( de túléltük mert élünk és majd úgy is egyszer nagy lesz a hó és akkor majd jót hogolyózunk:DDxd Am ma Klaudiát kiengedték a kórházból de sajna még holnap meg hétfőn se jön suliba=(=(
Apropó a holnap:O holnap szombat és mégis suli de azt nem értem h mé pont a 24.ét dolgozzuk le?XD 
Aki tudja az mondja már el nekem valahogy... nagyon megköszönnémxd  na de mára ennyi már csak egy idézettel készültem: 
A karácsony akkor szép,
hogyha fehér hóba lép,
nem is sárba, latyakba...
Ropog a hó alatta.
 
Nah puszi pá gyerekek
♥:D 

2010. december 8., szerda

*-*

Ma tök jó volt:D először taliztam az angyal uncsitesómékkal és egyből úgy kezdődött h Beatrix levágta az én hajamat és anyáét és tök zsíír lett:DD meg van ari macskájuk meg minden szóval jó voltXD azon kívül sajna Klaudiát is bevitték a kórházba ugyanazért amiért engem=( és majd csak pénteken engedik ki ha minden igaz=( de én minden nap mék hozzá h ne unatkozzon;) de szegény='((( am naon más nem volt ma szóval ennyit írok most csak mert kezdődik a született feleségek és azt én nézni akarom szóval szijasztok;)

2010. december 7., kedd

nyáh....:/

áh bakker ma nem voltunk jégkorizni mert valameik naon ész gyerek eltörte a kezét a pályán és ezért bezárták=( meg amúgy is elég esős volt délelőtt az idő:/ nah mind1 majd máskorxd am ma nem naon történt semmi a suliba kivétel az h ma láttam őt♥ úgy mint minden nap szóval semmi újdonságxD meg ma az egyik osztálytársam a "legjobb barátját" annyira ellükte szerencsétlent h majdnem naon nagy baj történt:S elég szemétség volt tőle...grr. de szerencse nem lett naon semmi baja csak egy két dolog fájt neki szóval annyira nincs gáz:P de ma más nem történt szóval szijasztok:D

2010. december 6., hétfő

Mikulás nap*-*

                          






       Itt van már az udvaron.
Toporog a hóban.
Teli zsákja a tiéd,
    dúskálhatsz a jóban.
 
 
 
 
Hát a mai nap nem volt túl érdekesxd ma volt az ajándékosztás de én nem kaptam ajándékot mert aki engem húzott az beteg volt és nem jött=( de van olyan érzésem h nem is fogok semmitse kapni:/ Nekem Sziminek kellett ajándékot adni és oda is adtam és ahogy láttam örült is neki szerencsére:D Az egyik osztálytársam Bianka beöltözött mikulásnak ami naon vicces voltxd a kicsik 
követeltek tőle szaloncukrot de neki meg nem volt és hát ez egy
kicsit bajos ügy voltxd Rengeteg gyereknek volt ma mikulás
sapi a fején, és rengetek csengős sapi volt (mint az enyém isxd)
ami már egy idő után mindenkinek az idegeire ment de nem baj azxd
Ma megkaptuk a képeket is amit csináltak rólunk és hát az is elég
vicces lettxd Mi Klaudiával cseréltünk ilyen kulcstartóba való
kis fényképet és most úgy van h a kulcstartó egyik oldalán én
vok a másikon meg Klaudiaxd és ez neki is így van^^, Angolórán
lefényképeztük és hát elég viccesre sikeresedettxd A tanár le is 
szidott h mit csinálunk mi a pad alatt:$xd De nem baj akk is vicces
voltxd Suli után meg mentünk a kajoldába és hát az mint szokás szerint
naon vicces voltxd Most még pluszba Klaudia is jött Melinda és Wikin 
kívül:D szóval még + 1 vicces embörxd A kajoldába kaptunk szaloncukrot
Wiki jóvoltából:DD és fincsi zselés volt meg volt epres isXD És azt hiszem h
ma megyünk majd korizni mert valahogy így volt megbeszélve h ma megyünk
de má nem tom pontosanXD de majd meglátjuk:D remélem megyünk,
mert én má naon akarok menni(yn) Csak nehogy megint elessek mert
az a múltkor is naon fájtXD majdnem eltört a gerincem....szóval naon
zsíír nigger disznós élmény volt(ne kérdezzétek h ez mi me énse tom
csak jól hangzikXD) Nah szóval azt hiszem most többet nem írok mert már
ez is sok szóval szijaaaa*-*♥xd

2010. december 3., péntek

naon zsíír nap=))♥

hát két nappal tartozok most nektek:D 
szóval kezdem a csütörtökkel:
Reggel az infó órám a másik suliba volt ahova jár ő a nagy őXDXD
na és szóval láttam és az jó volt de különösebben nem történt ott más különös dolog kivétel az h írtam infóból dogát-.-" angolon nem volt semmisexd mondjuk a többi órán se sokxd csak jó pár röhögős percek:) délután viccesebb volt:D Szimivel és Wikivel elhatároztuk h veszünk mikulás sapit:D ez macerás voltxd először elmentünk a rossmanba ott nem volt, elmentünk a sparba ott se volt... utána szimi éhes lett és hazakísértük és Wikivel ketten indultunk tovább mikisapit keresniXD elmentünk azt hiszem a kikbe ott volt de 400ft.:| akk elmentünk a tescoba ott nemvolt és végén azthiszem a jiskbe találtunk mikisapit CSÖNGŐVEL:D és csak 150 ft. volt:DD szóval végre volt és vettünk 3-at és elvittük Szimihez az egyiketXD  Kicsit lesétáltuk a lábunkat de megérte:D

Na akk ma:D : hát ma naon jó nap volt...:D első óra fizika tz. na az nem volt jóxd de utánna már jó volt:D két úszás óra jött egymás után és én nem úsztam mert felmentett engem a tanár a szívem miatt:D és nem úszott Melinda, Bogi, Zsófi, Dóri, Évy és Gábor seXD szóval amikor visszakellet mennünk a suliba akk az volt h bekellet volna ülnünk a könyvtárba h a könyvtáros vigyázzon ránk-.-" de nem volt ott a könyvtáros:DD szóval 2 órán keresztül ott hülyültünk az aulába és az vicces voltXD rengeteg volt a röhögés meg persze az idegesítő pillanatok amikor Zsófiékra rájött a piszkálhatnékxd de azé jó volt:Dxd na utána jött az of. a védőnő is bentvolt és az AIDS-ről beszéltünk aminek a világnapja dec.1-én volt:S sok undis dolog szóba jött és elég sok dúrva dolog:| utána meg kaptunk óvszert is a végénxd na az vicces voltxd mindenki az óvszerrel kapcsolatban kitalált sok hülyeséget és ez nagy röhögéseket kezdeményezettXD utánna meg elmaradt a matek és még egy of. volt:DD ott is sokat beszéltünk erről-arról és az is jó volt:D ki kellett választani h meik csoportképet kérjük. Hát mondhatom naon szépek lettekxd meg kikaptuk a rendes képeket isxd azok is naon csodásak lettekxd nah de más asszem nem is történtxd vagy csak nem jut eszembe:$ na szóval mára ennyi:D puszi pá emberek*-*♥xd

2010. december 1., szerda

elérkezett a tél*-*♥

Nah végre elérkezett a tél:DD igaz csak hajnalba esett egy kicsi és utána meg ónos eső esett(még most is) de legalább már tudom bármikor eshet újra*-* a fák meg a bokrok olyan szépek mert rájuk fagyott a víz és olyan tutik:DD Annyira vártam már h essen az a hó mert nekem a kedvencem a tél és szerintem ezzel nem vok egyedül;) És a télbe a hóóóóóóó a legszebb:DD♥ am tegnap az osztályban húztunk h kinek veszünk ajándékot és én pont tökéleteset húztam mert őt ismerem első óta és hát tom h ő miket szeret szóval mázlim volt:D  
Ui.: boldog szülinapot anya tata és uncsitesó♥♥♥