Mindenkinek van egy angyala, egy oltalmazó, aki vigyáz rá. Sosem tudhatjuk, épp milyen alakot ölt, egyszer egy vénemberét, máskor egy kislányét, de ne hagyd, hogy becsapjon a látszat, erősebb ő bármelyik sárkánynál. Mégsem azért kísér, hogy harcoljon helyetted, hanem hogy a színpad széléről a füledbe súgja: hatalmad van az általad teremtett világok felett!

2011. április 30., szombat

Fall Out Boy - This Ain't A Scene, It's An Arms Race ♥:D

Wass Albert: Szivárvány

Fáradt eső hullott a fákra,
fáradt eső, csöndes eső,
égig ívelt a szivárványa.
Én azt hiszem: két hegy ilyenkor
belebúsult nagyon az égbe.
És bánatukban rátaláltak
egymás tétova kezére.
Ha bánat veri omló záporával,
a szívek is úgy kapcsolódnak össze
néhány percre egy színes szivárvánnyal
.

unalom:/

A zavarosság, a képtelenség nem halálos, ha az ember jókedvűen közelít hozzá. Csak az unalom öl.
Hát ez a mai nap elég unalmasra sikerült nem úgy mint a tegnapi=/ Kb. délután 4-ig aludtam me hajnali 5-ig fentvoltam.xD Utána kimentünk a piacra és vettünk egy két dolgot de naon semmi érdekeset... Utána még az eső is elkapott minket (de én ezt nem bánom me imádok esőbe mászkálni) és már el kezdett dörögnimeg minden de má alig lehet észrevenni h rosszidő volt (me hullámokba jött) szóval nincs semmi érdekes csak annyi h unalom van szóval szijasztok.xd

2011. április 29., péntek

JEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEE:DDDDD =(♥

A boldogság legtöbbször ujjongó öröm, amely csaknem szétfeszíti az ember keblét és ugyanolyan gyorsan elmúlik mint ahogyan jött. Aztán ismét itt terem és elhiteti velünk, hogy az élet csodálatos dolog.:)
Jee ez a hét jó volt. Voltak nevetések (abbol rengeteg) volt pár sírás (de nem én) és pár nyafogás (nah az egy kicsit én is.xd) De azé a mai nap volt a legjobb:DD Képzeljétek nem kaptam bukás értesítőt mondjuk eddig se kaptam egyet se de most megijedtem me azt hittem h matekból kapok... és nem:DD ÉS itt a mégjobb hír FELVETTEK A GREGUSBA:DDDDDD (és még jó sok oszt.társamat felvették oda gondolom, meg persze másik sulikba is:D) a mezőgazdasági szakra persze:D Kíváncsi vok h kik lesznek az új oszt.társaim:D (mondjuk a mi sulinkból egész sokan oda jelentkeztek szóval...xd) Épp ma jött meg a levél és én annyira megörültem ennek:D szerintem ez a nap má nem lehetne jobb:DDD Először voltunk az úszodába és megint ott volt a hejes gyerek:D♥ (bár mondjuk ma írtunk fizika tz.-t de az még viszonylag tűrhető:D) akk most az of. óra is tök zsíír volt és a matek is vicces volt.xd annyit röhögtünk Melindával meg Biankával.xD Meg oda repült vagy ugrott egy cincér féle az ablakra és az olyan undi volt de azé jót elröhögtünk azon is.XD Utána meg Wikivel elmentünk a kajoldába és az is vicces volt.xd szokás szerint megint elkezdtem a telóján hülyülni és van egy olyan játék h a kutya fingik.... én meg ott hangosan elkezdtem jáccani vele...XDXDXD (a multkor is ezt csináltam a könyvtárba cs hangosabban...xD) és csak néztek ott az emberek h mi ez a hang.XD szóval vicces volt:D  nah de kb. ennyi a mai nap lényege szóval szijasztok:) Jah és most következik újból 5 nap szünet szóval megint jeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeee:D (érettségi szünet)

Ui.:De mondjuk az a rossz hogy kb. ez az utolsó hónapunk együtt az osztállyal=(♥ hiányozni fogtok:'''( már hiányoztok♥♥♥='(

2011. április 25., hétfő

*-*

Péntek:
Hú hát azt szinte teljesen végig aludtam ezt a napot is:D teljesen kihasználtam a szünet lényegét:D
Szombat:
Hát mint mindig az utolsó napra hagytuk az ünnepi bevásárlást:D szóval elmentünk a Tescoba és bevásároltunk.xd de am ezen a napon is rengeteget aludtam.xd
Vasárnap:
Boldog Húsvéti ünnepeket mindenkinek!:D
Húú hát az nagy nap volt.xd mnetünk Battonyára:D és ott volt majdnem az egész család:D nagy zabálás sok ajándék jó hangulat ezt szeretem én:D de szerintem mindenki így van ezzel:D és tök jó dolgokat kaptam:D először is 14.000 ft.-otó aminek naon megörültem:DD és még kaptam egy tök zsíír állatos könyvet meg neszeszer féleséget meg sampon/balzsam.xd meg anyáéktól kaptam táskát meg ilyeneket.xd jah és kaptam pénztárcát is meg nem tom má miket.xD jah és asszem tegnap volt a TV2-őn egy tök jó mese.xd és hát az nagy volt.XD 
Ma:
aludtam... aludtam... és aludtam:D összesen cs pár órát voltam fent.D és hát most... de szerintem most megint hajnlig leszek fent:D úgy mint tegnap/ma hajnali 5 fele aludtam el (me a fejem is fájt:S), és hála a jó égnek ma egyetlen egy locsoló se jött:DD ugyanis én minden évbe elzavartam őket.xd max. pár embernek engedtem meg.xD nah de ezenkívül naon semmi nem történt szóval szijasztok;)
Wiki kérésére itt A Miz öltönybe;)xd

2011. április 21., csütörtök

wááááá*-*

Ő A Miz.:D♥ Hát nem jó pasi?;)
wááá*-* jók ezek a napok:DD tegnap ugyebár szerda volt:DD és hát hajnalba 00:00-kor kezdődött a pankráció és most 2 részes volt*-*♥ naon örültem neki:D jah és ha má itt tartunk rajzórán az emlék pontba voltunk és én meg egész végig a telóval a googlen A Miz-ről néztem képeket*-* és megmutattam Wikinek is és ő is olvadozott.xd mondjuk van egy két érdekes kép róla de azé iszonyat jó pasi:DD♥ szóval szeressük.xd♥ Jah és amikor a rajz óra kezdődött és mondtam Wikinek h az egyik pankrációs naon jól néz ki( A Miz:D) És erre meg kérdezi Szimi h ki néz ki jól meg mivan? Én meg mondtam h ő és ő egy pankrátor. Erre meg elkezdi Szimi: Lillának egy amerikai pankrátor a pasija?:O Hát én azt hittem h rögtön kihalok.XDXD Akkorát röhögtem h csak naXD Utána Wiki elmagyarázta neki h miről van szó.xd De akk má neki is leesett és mindannyian röhögtünk...XDXD am naon nem történt más tegnap.. csak a szokásos röhögések, a gitár óta viszonylag jó volt főleg akk amikor vége lett me akk belegondoltam h ezután 1 HÉT SZÜNET!!!:DD és hát igen ma már kiélvezhettem a szünet összes örömét.. későn felkelés, punnyadás a gép és a tv előtt :D♥ de azé hiányoznak az oszt. társak de azé valahogy túlélem;D Nah de más sztorim nincs szóval szijasztok!:D

2011. április 19., kedd

Babits Mihály: Vérivó leányok

A sápadt, vérivó leányok
keringenek szívem körül;
zsineget fonnak zabolának -
hajrá! a Sátán úgy örül!

Zsineget fonnak zabolának

vacogó fogaim közé -
a legderekabb fiú lesz ma
az ördögé! az ördögé!

És megnyergelnek, megnyargalnak -

milyen gyönyörűség nekem! -
Puha combjuk hideg nyomását
borzongó háttal élvezem.

Borzong a hátam, ing a véknyam,

hol mélyebb ágyékuk tűzzel:
jaj mért vagyok velük magamra?
mért hagytál engem, szent Szűz, el?

Egednek kék legét ha színám

s emléked lelkesítene még,
keresztet kennék szemeimre,
s buzgón kiáltanám: Elég!

Elég ti létlen boszorkányok!

vad semmi! vámpír-elmerajz!
Lelkem tinektek zárva; nálam
a titkos kulcs; az égi pajzs.

Mária, elefántcsontbástya,
  szívet erősítő kehely,
Mária, győzhetetlen zászló,
mért hagytál, szent Szűz, engem el
"Pár óra és angyal leszek,
vigyázok Rád és veled leszek,
fogom a kezed és őrzöm az álmod,
hisz angyal vagyok és Rád vigyázok!"

Megdöbbentő események O.o

Ebben a két napba elég érdekes dolgok történtek ám O.o
Tegnap:
Van egy gyerek akit viszonylag elég sokan ismerünk és Boginak a volt pasija. És tegnap egész suli idő alatt beszélgettünk (telón-fb) vagyis én írtam de én olyan postagalamb féle voltamXD és hát egymással veszekedtek én meg mindig üzengettem a beszólásokatXD szóval elég érdekes volt.. Utána meg suli utánra megbeszéltünk egy találkát (Bogi, valaki, én) XD és akk el is mentünk Bogival és egy idő után jött ő is.. Nah haljátok akk úgy elkezdtek veszekedni O.o de azé részletesen nem mondom el h mit beszéltek de azé elég durva volt O.O De azé szerintem vicces volt.xD Csak túl sok volt a trágár szó...xD utána ahogy befejeztük ezt az értelmes beszélgetést Bogival elindultunk a buszraXD nekem már a busz után kellett rohannom me majdnem lekéstemXDXD azt hittem h ott halok megXD de nembaj me elértem..:D nah ezenkívül nem történt naon más cs a suliban a szokásos naon nagy röhögések.XD
Ma:
"A bizalom olyan luxus, amiért mindig túl drágán kell fizetni."
Hát a mai történet földrajz órán történt... Képzeljétek h Józsiéknak meg volt az az napi tz. feladat lapja.. nah ez valahogy a tanár tudomására jutott és ezé nagy veszekedés tört ki... Először is a tanár elakarta venni Józsi kulcsát me van egy kulcsa a termekhez... De persze ez a tökkelütött meg tagadta-.-"
Szóval a vita: 
Tanár sztorija: "Józsika bement a terembe amikor nem volt senki sem bent és a tanár táskájából kivette a kulcsot és kinyitotta a szekrényt és kivette a feladat lapot lamásolta és a végén visszarakta. Ugyan is ép eszű tanár nem adja oda a feladat lapot a gyereknek szóval mástól nem kérhette el."
Józsi sztorija: "Ő ezeket nem is csinálta hanem a tesójátol szedte."
És miuán Józsi ezt elmondta a tanár felháborodva mondta h egyáltalán nem becsületes és nem val be semmit inkább másra keni.. És utána mondta ez az ész h rengetegen látták a feladat lapot.. Jólvan a tanár arra nem haragudott me megkérdezte h kik látták ezt a lapot és mindenki aki látta (több mint fél osztály) felemelte a kezét (jóhogy láttuk hisz az előző órán ott dicsekedett vele-.-") és így azt mondta a tanár h mi becsületesek vagyunk meg minden.. De Józsi az továbbra is tagadott (mondjuk azt én se hiszem h téll ezt csinálta volna de mind1..). Utána a tanár hosszasan magyarázott h a becsület mindennél fontosabb. Hogyha azt egyszer elveszti valaki soha nem kapja vissza.(van benne igazság) Nah szóval kb. le is lett ezzel zárva a veszekedés és hát utána meg persze h megiratta a "tz-t" cs más feladatokkal...xd és hát alap h senki nem tudta me mi másra számítottunk.xd szóval mi is alaposan megszívtuk azért... De am szerintem lesz még ennek az ügynek folytatása me a tanár álláspontja szerint Józsi nagy bűnt követett el és hát ez bitta eljut az of. fülébe és utánna meg... na szóval értitek.. Nah de naon többet nem is tok mondani de szerintem ennyi izgalom elég.XD szóval szijasztok;)
Ui.: ma WWE :D♥

2011. április 17., vasárnap

hát erre nem számítottam...xD

Szijasztok!:D
Tegnap:
Íme az egyik kacsánk:D♥
Képzeljétek h reggel kacsahápogásra ébredtem..xd Ugyanis reggel (váratlanul) hoztak 7 kacsát, 7 tyúkot meg 3 csirkétXDXDXD Nagy hangzavar volt... Igaz tudtuk h hozzák valamikor de arra nem számítóttunk h má ma reggel...xd Utána a tervezéseim ellenére délután 4-ig visszaaludtam....xD Utána kimentünk a piacra ott vásároltunk össze vissza utána át a Tescoba ott a kínaiba vettünk kaját utána meg irány haza.xd Itthon naon bezabáltunk..xdxdxd Én utána meg elkezdtem fényképezni az udvaron össze vissza (macskát, fákat, kacsákat, tyúkokat, magamat...XD) és tök jó képek születtek cs az a baj h alig lehet valahova feltölteni őket me naon nagyok.xd szóval végülis 1 kacsás kép van fcb-on de több nincs.xd a többiekről úgy is van elég kép.xD nah de naon más nem történt ma csak pár dolog de azok nem lényegek szóval....;)

Ui.: TELIHOLD VOLT *-* ♥
  
Ma:
Hát a mai nap is naon izgalmasan telt.xd Megint végig aludtam ezt a napot.xd mondjuk 5 óra fele máár aktívabb voltam me azóta folyamatosan fentvok.xd Meg adtam a kacsáknak is meg a tyúkoknak is vízet. macerás volt mert rengeteget kellett adni neki ugyanis a kacsák az összes vízet bepiszkolják-.-" és hát ki kellett tisztítani az edényeket.xd de azé jó volt:D aranyosak*-*♥ Meg képzeljétek tata kitisztította a kádat én meg majdnem kitörtem a nyakam többször is mert össze vissza csúszkáltam O.o de am ezenkívül naon nem történt más.xd 

Ui.: MEGINT TELIHOLD VAN ÉS OLYAN SZÉP*-*♥ , Jelöljétek pls. facebookon ---> Egy Medvedisznó Embert-t előre is köszi:D, nyáh holnap suli:S.xD

2011. április 15., péntek

végre péntek *-*

Végre mán péntek van...:D Vártam már h lehessen megint lustulni... legalább is későig fennmaradni mert nappal úgy is az udvarral leszek elfoglalva-.-".xd Képzeljétek a következő napokba hoznak még pár tyúkot meg kacsát:D♥ olyan jó:D naon régen volt már kacsánk:DD csak az  a baj h naon hangosak... szóval még 1 ok h utáljanak a szomszédok.xd nah mind1. Am ma a suli is jó volt ám..:D az első óra fizika... nah mondjuk az kicsit unalmas volt de nem baj mert egész órán zenét hallgattam a fülhallgatóval szóval...;) utána meg elvileg úszás lett volna de megint elmaradt mert alapból majdnem a fél osztály nem úszott és a végén má naon ideges volt a tanár és akk odament Józsi a tanárhoz és mondta h nem úszik me ma fényképezés van... nah akk naon ideges lett a tanár és mondta h maradunk és tesizünk (naon jó volt me fehér ingbe kellett tesizni/földön fetrengeni mert senki nem hozott tesi cuccot...) szóval 2 órán át tesiztünk=/ húzós volt de a 2. jó volt me akk Wiki, Szimi meg én képeket csináltunk és tök jók lettek*-* utána of. volt és megkaptuk a ballagási nyakkendőnket ami tök tuti : fekete és rá van nyomtatva az osztálynévsor*-* nah és akk az egész óra azzal telt el h próbáltunk nyakkendőt kötniXDXD vicces volt mert naon ritkán sikerült egy két emberkének..xd utána matek volt és szokás szerint nem értettem semmit.....xd Melindával ott beszélgettünk meg bejött egy volt 8.-os is és az meg ott hülyült és mi meg röhögtünk rajtaXD szóval vicces volt de a suliba más nem történt.xd Utána elmentünk Wikivel kajolni és utána felmentünk hozzá me át kellett öltöznie a fényképezkedéshez utána mentünk a fotóshoz pont 2-kor:D De már ott volt az of., Marci, Robin, Tomi és utánunk pár perccel jött Anna is:D utána meg Szimi, Melinda meg sokan másokXD Fúú rólam készítettek elsőnek képetO.o volt kettő amin úgy néztem ki mint KvazimódóXDXDXDXDXDXD naon dúrva volt O.o azt hittem elsüllyedek szégyenemben mikor megláttamXD 1 jó volt:D és alap h azt választottam:D jah am az egyik szünetbe Szabinával csináltunk a suli wc-be képeket és hát azok is naon zsíírok lettekXD nah szóval végeztünk a fotósnál akk Wikivel mentünk a buszmegállóba és ott is csináltunk pár képet:D me rólunk nincs olyan sok kép amin csak ketten vagyunk..xd Egy-két kép elég érdekesre sikerült de nembaj mert olyan is kell;)xD am 2 jó lett szóval az a lényeg:D Nah utána meg hazajöttem és pighentem meg most gépezeg és tv-zek (family guy maraton:D) és 2 perc múlva éjfél de mire ezt befejezem úgy is szombat lesz szóval mindenkinek boldog szombatot:D nah szijasztok;D

2011. április 14., csütörtök

heh.xD

hát reggel igen megszívtam halljátok...xd kilyukadt a biciklim hátsó kereke (ezt már tegnap este megsúgta valami belülről és ezért is mentem reggel ki hogy megnézzem) de voltam olyan hülye h a busz indulása előtt pár perccel-.-" és jó hogy kivolt lyukadva... nah jó van akk úgy elkezdtem rohanni h azt hittem má h az izom szétszakad a lábamba XDXD jó érzés volt...-.-" de utána végülis elértem a buszt szóval nincs semmi gond:D utána szokás szerint most is a másik suliba kezdtünk.. naon ott nem történt semmise meg utána naon a többi órán se XD csak a töri ótán meg persze a szünetekbe XD annyit röhögtünk törin Wikivel h majd meg haltunk XD már mind a ketten bőgtünk a röhögéstől XDXDXDXDXDXDXD szóval vicces volt:D meg hát szokás szerint a szünetekbe is hülyék voltunk XD és heh ha jól emlékszem ezen a héten nem írtunk semmiből se:DDD és én ennek naon örülökXD és júúj gondoljatok bele h már csak szerdán kell menni suliba és utána 1 hét szünet (legalább is nekünkxd) már várom.. jó lesz egy héten át lustulni:D mondjuk vall nem az lesz hanem dolgozok itthon meghát húsvétkor a sok macera...xd de jólvan ez így:D Jah és képzeljétek fcbon bejelölt egyik naon régi ismerős..:O úristen már mien régen nem találkoztunk XD Még kb. óvodába XD me ő meg a tesói a szomszédunk voltak de elköltöztek elég messze és utána naon nem tartottuk a kapcsolatot:P csodálkoztam is amikor rájuk találtam XD nah de kb. ennyi volt a mai téma szóval szijasztok XD

2011. április 13., szerda

Hullocsillag

Vártam rád egész életemben,
És végre itt vagy mellettem.
Fényt hoztál a sötétségbe,
Beloptad magad a szívembe.

Ha jön az éjjel és feltűnnek a csillagok,
Nézz az égre és előjönnek az angyalok.
Égi táncot járnak és feléd intenek,
Majd felírják az égre: "Örökké szeretlek!"

Soha ne becsüld le...

Soha ne becsüld le a pillanatot, a pillanat maga az élet...
A pillanat hozza a legnagyobb örömet,
és a pillanat hozza a legnagyobb fájdalmat!
Az öröm pillanatai széppé varázsolják az életedet,
a fájdalom pillanatai megerősítenek.
A szerelem pillanatai a legédesebbek,
a szakításé a legkeserűbbek,
és soha ne feledd,hogy a legkeserűbb pillanatot,
a legédesebb pillanatnak köszönheted!

...:P

Tegnap: 
Egészség nap volt a suliba és az összes óra elmaradt, első 3 óra az of.-vel utána elementünk egy órára az emlék pontba. Nah ott azt hittem meghalok.xD Olyan nagy poshadás volt h má többen majdnem rosszul lettünkXD Nagy volt a szenvedés az bitta!XD Utána meg átmentünk a másik suli épületbe és ott meg ilyen "progamok" voltak.... nah azok se voltak sokkal jobbakXD én meg Melinda csak kóvájogtunk össze vissza az épületbe me nem tudtuk h mit csináljunk.XD De nem hiszem h ezzel a gondolattal egyedül voltunk.xD Utána meg amikor vége lett visszamentünk a mi sulinkba... egy örökké valóságnak tűntXD Pedig csak pár perc voltXDXDXD De akk is fárasztó-.-" Utána meg Mesiék háza elé leültünk Melindával, Klaudiával és Wikivel, és utána meg jött Anna meg Mesi is.XD Ott egy darabig elültünk meg beszélgettünk meg minden.XD Az mondjuk nem volt olyan rossz csak az volt a baj h egész nap naon idegelt minden.XD Utána hazajöttem és elaludtam szokás szerint-.-" Utána meg este felkeltem Tv-ztem, gépeztem meg ilyesmi.XD ÚÚ tegnap este volt (vagyis ha úgy vesszük ma hajnalba meg 0:00-kor kezdődött) a WWE:D (gyengébbek kedvéért pankráció a Viasat 6-on:P) Az naon jó volt:D Bár mondjuk a múltkori jobb volt:D De azé ez se volt rossz;) Volt jó pár dúrva verés meg ilyesmi o.O De azé tudom nektek is ajánlani me amúgy naon jó (gyenge idegzetűeknek nem naon ajánlom de ti tudjátok;)) én legalább is szeretem.:D nah de kb. ennyi volt a tegnapi elfoglaltságom.XD
Ma: 
Hú ma amikor felkeltem reggel akk naon rosszul voltam:O:O De nemtom mé=/ Mondjuk most is egy kicsit rosszul vok de azé má jobb.:) Jah és ma nem mentem suliba se me nem tudtam elindulni... pedig már bepakoltam felöltöztem meg minden és cs annyi kellett volna h felüljek a bicajra és kész=/ de nem ment...=(  Nah de nem is nagy baj me szeretek itthon haldokolniXDXDXD 
Jah és képzeljétek ma lesz az Árva angyal utolsó része:'''''((((( nemáááááááááááááááááááááááááááááááá én azt annyira szeretem=( kár h vége lesz ma.. és valami más hülyeség jön hejette:@ De remélem h az is jó lesz me ha nem akk bajok lesznek.xD (NYÁH tata hozza má az ebédet me éhes vok:O) Hát mostmá naon nem tok mit írni... Hogy ha még történik ma valami akk azt megírom szóval szijasztok;)

2011. április 9., szombat

~Amikor tekintetünk találkozik ez az érzés bennem több, mint amit el tudok viselni.♥~
Van amit az ember nem is akar elmondani. Nem azért, mert szégyelli. Csak mert néha jobb - és másokkal szemben is kíméletesebb -  megőrizni a látszatot. És amúgy is: amit nem tudsz, az nem bánthat. Nem így van? Ha az ember átsétál egy sötét szobán, aminek egy mély lyuk van a közepén, s csak néhány centivel kerüli el a lyukat, nem kell tudnia, hogy kis híján belezuhant. Nem kell félni. Különösen, ha nem ég a lámpa.

Ismét egy jó napXD

Nah ez egy igazán jó nap volt:D Igaz mondjuk az elején elég húzós volt:S kb. 10 fele ébredtem fel amikor anya elment Csongrádra és itthon maradtam tatával. És utána kb. 1 órán keresztül veszekedtünkXDXDXD De vall volt értelme veszekedni mert most komojan vette tata amit mondtam szóval...xd nah mind1 utána tök rendes volt meg minden.:D Kimentünk az udvarra és kb. 3 óra alatt rendbeszedtük a átsó színt vagy mi az szóval olyan mint egy garázs csak nyitott és nincs ajtaja vagyis van csak ilyen kerítés féleXD nah szóval aki volt nálunk és hátra is jött az nagyából tudja h mien volt ott az állapot.XD Szóval sok munkánk volt vele de megérte:D Képzeljétek h találtam pár olyan nagy fekete bogarat és az egyik ráadásul ott mászott a hátamon:O:O Azt hittem h szívrohamot kapokXDXD Vicces volt:D És amikor anya hazaért akk még egy kicsit tisztogattam a színt és utána megmozsdottam (tiszta fekete volt a fejem a portólXDXDXD viccesen néztem ki:D) és utána kimentünk a piacra:DD Jó volt:D Találkoztunk Melindával, Vivivel (évfolyamtárs) és az uncsitesómmal Afroditéval meg messzibb láttam Felíciát isXD Jó nagy már a hasa:D nemsokára megszületik az új családtag:D Ha jól emlékszem akk erre a hónapra van kiírva.:D Am elég sok dolgot vettünk ám a piaconXD Vettünk sütit is meg fagyit is:DDDxd meg még sok hülyeséget ami kellett itthonXD (anyának a pénztárcáját majdnem kiemelte az egyik cigány :O:O én nem is láttam a dolgot csak most mondta itthon nemrég:O) Utána elmentünk a Tescoba és ott még több hülyeséget vettünkXD Megvettük pl. a ballagásra az inget mert hát nemsoká van a fényképezés és arra kell=/ meg vettünk két pólót egy síma feketét meg egy barna színűt:D Itthon meg amikor hazaértünk anyával egyből elaludtunkXD És kb. 1 órával ezelőtt keltünk fel és hát most 22:40-vanXD És nemsokára kezdődik a Comedy Centrálon a Halo, Halo és utána meg a kedvencem az Angolkák:DDD várom már...:DD jah és am az volt h ma kibicajoztunk volna Zsófival és Adrival Mártélyra de én nem mentem me naon nagy a szél és má fél úton kidöglöttünk volnaXD Utána végül nemtom h ők elmentek e vagy nem:D Nah majd máskor;) Nah kb. ennyi történt velem ma szóval szijasztok:DD
 

2011. április 8., péntek

:D

Hm.. szerdán naon nem történt semmi asszem.xD
Csütörtök már sokkal mozgalmasabb volt:D Elősször is az első óra a másik suliba már naon jó voltXD Utána meg nyelvtanon és föcin dogát írtunk(mondjuk az nem volt annyira jó.XD) hm. hm. mi történt még??XD Elfelejtettem mit akartam írni....-.-" nah mind1XD
Ma meg már téll mozgalmas nap voltXD Az első óra ének óra volt és szokás szerint most is jó volt:D Utána elméletileg 2 úszásunk lett volna de valami miatt elmaradt és ott maradtunk a suliba és a tornateremben tollasoztunk (a többiek a 2. órába futottak 5 kört..xd mi meg Szimivel ott napoztunk az udvaron és egy igen fontos témárol beszélgettünk:D) de am jobb lett volna ha átmegyünk a sport centrumba mert ott most programok voltak és bitta jó lett volnaXD Melindával már gondollkodtunk azon h ketten elindulunk a sport centrumbaXD Mondjuk szerintem csak mi ketten akartunk egyedül menniXDXD de nem baaaaj...xd nah mind1 utána a végén az lett h nem megyünk és beletörődtünk a sorsunkbaXD De nem is nagy baj me így is elvoltunk:D Utána meg irodalom volt és már megint nem mondhattam fel a József Attila - Óh, szív nyugodj! versét, pedig má felakarom me addig nem tok megtanulni nyugodtan egy új verset ( ugyanis hétfőre meg kell tanulni 1 verset de má nem tom mi a címe:$) Utána matek volt... dogát írtunk...:S szerintem úgy kb. 3-as lessz v 2-esXD csak ne 1-es legyen me nehogy veszélybe kerüljek és megbukjak:OOO még cs az kéneXD Jah am most jut eszembe h énekből kaptam 2 ötöst:DDDxD naon zsíír vok:DXD Utána meg félkettőtöl ott maradtunk páran és segítettünk pakolászni a tanároknak me valami konferencia volt:D Jól elvoltunk:D Nekünk kellett kísérgetni a vendégeketXD Csak ne a 2.-ra kellett volna mindet felkisérniXD Már mindannyian kiköptük a belünket mire az összes embert felkísértükXDXDXD Utána meg amikor már mindenki bement a rajzterembe, akk mi meg ott a folyóson kiraktuk a kajákat, ásványvizeket, teákat, kávékat meg mindenfélétXD És persze ott is kellett szaladgálni mindig le az elsőre a tanáriba me mindig kelett vagy tálca vagy cukor tartó vagy kanál vagy tea...XD Szóval ez is jó kis testmozgás volt.XD És kb. 3-ig pakoltunk vagy több ideig már nem is tudom^^, de jó volt:D Utána meg hazafele (széllel szemben) mentem bicajjal... aszittem möghalok mire hazaérekxD Olyan nehéz volt bicajozni... De ez volt reggel is ámXD Csak akk még iszonyat álmos is voltam pluszbaXD Nah és utána meg tatával elmentünk a sütis boltba meg a gyógyszertárba és hazajöttünk és én még néztem egy kicsit a tv-t és utána kidöglöttem és aludtam jóideig:D Most meg itt vok és mindjá Family Guy maraton:DD Szóval szijasztok me mindjá kezdődik:D

2011. április 5., kedd

uncsííííííííííííííííííííí=/

Hát ez a hétfő és keddi nap naon unalmasan telt=/ Nem történt naon semmi ebbe a két napba... ráadásul most még Wiki is beteg lett=(( (jobbulást neked!!:)). Holnap meg gitár óra és ahoz sincs kedvem.xD Legyen már péntek:DD vagy legalább csütörtök XD jah ne az nem me akk szinte minden órán dogát írunk:S nyááááááá:S nem mék suliba....xd (de azé mék, csak ezt így idézőleg mondtamXD) nah de am naon mást nem tok mondani erről a két napról szóval szijasztok :'D

UI.: Ha fent vagytok facebookon akk jelöljétek légyszi ---> Egy Medvedisznó Ember-t, és Egy Gyurma-t!:D Előre is köszi!:D

Kevin Rudolf - Let It Rock ft. Lil Wayne IMÁDOM:D♥♥♥

2011. április 3., vasárnap

Április 1. - BOLONDOK NAPJA!:D

Jah am utólag boldog szülinapot kívánok rengeteg embernek(akinek nem inge ne vegye magára;))

:D♥

A pénteki nap naon jó volt:D♥ első óra fizika... hát az most túlélhető voltXD második és harmadik óra úszás:D manapság ez a kedvencem:D 1 ok: a kismedencébe úszok(tom szánalmas h 8.os létemre kis medencébe úszók és nem a 2 méteresbe de nem akarok megint rosszul lenni.xd) Melindával és KlaudiávalxD most kivételesen Dórival is. És végig röhögtük az egész órátXDXDXD Képzeljétek h pár idióta gyerek a pezsgőfürdőbe tusfürdőt tett és habfürdő lett belőleXDXDXD(jó ötlet:D) és akk az úszómesterek meg az igazgató meg mindenki odagyült a pezsgőfürdő köré és szidták a gyerököket akik ezt csináltákXDXD vicces volt:DD nagyokat röhögtünkXD 2. ok: ahogy vége lett az úszásórának és felöltöztünk meg megszárítottuk a hajunkta megint ott volt őőőő:DD♥*-* És annyit szemeztünk h behalokXD De naon aranyos*-*
A szombatom  naon izgis volt mondhatom-.-" egész délelőttöt végig aludtam és utána meg délután megint kertézkedtem órákigXD és fárasztó voltxD de azé (ma) kb. hajnali 2-ig voltam föntXD jah am meg pénteken(szóval szombat hajnalban) meg hajnali 3-igXDXDXD 
A mai napom is kb. ugyanolyan volt mint a tegnapiXD és vall megint fennmaradok későig.xd  És am csináltunk anyával finom madártejet:DD Jah és azt elfelejtettem mondani h az elmúlt pár napban anyával a vaterán vásárolgatunk és viccesXD már jópár dolgot megvettünk:$ tök zsíír karkötőket meg nyakláncokat*-* És még veszünk isXD Meg hát mindjá itt van húsvét és akk megyünk Battonyára és oda is kell jósok ajándékot vinniXD Am naon más nem történt ma szóval szijasztok:'D
UI.: naon nincs kedvem tanulni holnapraXD