Mindenkinek van egy angyala, egy oltalmazó, aki vigyáz rá. Sosem tudhatjuk, épp milyen alakot ölt, egyszer egy vénemberét, máskor egy kislányét, de ne hagyd, hogy becsapjon a látszat, erősebb ő bármelyik sárkánynál. Mégsem azért kísér, hogy harcoljon helyetted, hanem hogy a színpad széléről a füledbe súgja: hatalmad van az általad teremtett világok felett!

2012. július 25., szerda

Mekkora meccs :D 1000. RAW WWE :D♥

St. Louis, Phoenix, 2012.07.23.
Damien Sandow
Mérföldkőhöz érkezett a WWE. A szervezet zászlóshajójának is nevezett Monday Night RAW jubileumi, ezredik adásával jelentkezett. A WWE hatalmas show-t hozott össze.Legelőször Michael Cole és Jerry Lawler köszönt minket, majd bejelentik, hogy elsőként a szorítóba a szervezet Chairman-je léphet be, és megérkezik maga Vince McMahon. A főnök a tőle jól megszokott mozgásával és stílusával a ringbe ballag és azt mondja, hogy máris elérkeztünk az 1000. epizódhoz, majd köszönetet mond a WWE rajongóinak, akik folyamatosan figyelték hétről-hétre a RAW legfrissebb történéseit. Ennek hallatán a közönség azt kezdi skandálni, hogy: Thank You Vince. A főnök megkéri a publikumot, hogy fogadja nagy szeretettel a D-Generation X-et! A WWE két bajkeverője, Shawn Michaels és Triple H az egyik legmasszívabb tag team voltak a cégnél egészen addig, míg el nem érkezett a WrestleMania XXVI. Itt HBK és Undertaker küzdöttek meg egymással a tét pedig a "Sírásó" veretlensége és Michaels karrierje volt, amin végül Shawn veszített. A következő éjszaka könnyes búcsút vett a WWE-től és HHH-tól, ma este viszont ismét megalkották a halhatatlan DX-et. Shawn Michaels mikrofont fog és kissé viccesre veszi a figurát, majd bejelenti, hogy remek érzés itt lenni, de olyan érzése van, mintha valami mégis hiányozna. Azonnal ellenőrzi, viselnek-e fehérneműt, ám mivel a dolog ezen része rendben van, valami más a bibi. Triple H azt mondja, hogy régen több tagból állt a DX ezért most ők is csatlakozni fognak: Road Dogg, Billy Gunn és Xpac. A legendás tagok viccelődnek. HHH úgy véli, hadd legyen az amit HBK akar, különben lefagy a mosoly az arcáról és egy Playmate sem tudja visszahozni a jókedvét. Megbeszélik, milyen jelre hangozzék fel a legendás kiáltás, ám végül a DX ünnepségét ezen az estén is megpróbálja valaki tönkretenni. Az alkalmatlan ember nem más, mint a tömegek önjelölt szellemi megváltója: Damien Sandow. Shandow azt mondja, hogy a közönség nem kíváncsi erre a fejetlenségre és az agymosottságra amit a csapat tud mutatni, a véleménye szerint inkább őt kéne nézniük. A DX ettől összeállt egy körbe és tanácskozni kezdtek, és arra jutottak, hogy közösen megtámadni könnyű lenne, de mártírt csinálnának belőle. Mikor visszafordultak Damien felé HBK kiosztott egy hatalmas Sweet Chin Music-ot, Triple H pedig egy Pedigree-t. Shandow a két befejező mozdulat után ki lett dobva az arénából és a DX tagjai tovább ünnepelhettek.


Rey Mysterio és Sin Cara és Sheamus vs Dolph Ziggler és Alberto Del Rio és Chris Jericho:
Lilian Garcia felkonferálja Jimm Ross-t, majd JR csatlakozik a kommentátorokhoz. A WWE Legnagyobb Kisembere, Rey Mysterio jön be, őt követi a szintén mexikói Sin Cara. A két maszkos luchador először álltak csapatban a WWE-ben, hozzájuk csatlakozott még a Great White. Az ellenfél csapatban viszont korán sem volt ilyen rózsás a helyzet, mert Ziggler-nek konfliktusa volt Del Rio-val és Jericho-val is. Alberto nem engedte neki beváltani a Money In The Bank táskáját az előző PPV-n, Chris Jericho-t pedig nem engedte szóhoz jutni Dolph, csak arról áradozott, hogy ő lesz az új Nehézsúlyú Bajnok. A küzdelem a heel karakterek csapatának alakult jobban, de gyorsan és hatékonyan tudtak fordítani az ellenfeleik. Végül Jericho kapott egy Brouge Kick-et, ami után nem tudott kirúgni a kopogtatásból. 
Győztes I.: Rey Mysterio
Győztes III.: Sheamus
 
 
Győztes II.: Sin Cara
 
Láthatjuk a Tout reklámját, ahol a rajongók mondhatnak pár szót AJ és Daniel Bryan házasságáról, ami a mai este lesz megrendezve a ringben. Ám előtte még a kommentátorok üdvözlik Charlie Sheen-t, akit Skype-on értek el és aki elmondja, hogy mi a véleménye az eddig látottakról. Főként a DX megjelenésének örült a színész, de a tag team mérkőzést is izgalmasnak tartotta. Megmutatják nekünk az előző hétfőt, ahol Daniel Bryan szerelmet vallott AJ-nek és megkérte a díva kezét. AJ némi habozás és könnyek után kinyögte, hogy igen. Láthatjuk, hogy AJ a backstage-ben fésülködik, és Laylával beszél. Elmondja, hogy privát esküvőt szeretett volna, Layla pedig megkérdezi, biztosan akarja-e ezt a házasságot. AJ arról beszél, hogy a WWE kezd instabillá válni, majd kinyitja az ajtót és ekkor megjelenik Jim Duggan, utánuk Roddy Piper és R-Truth - a képzeletbeli Litlle Jimmyvel játszanak. Mae Young bukkan fel egy kabalafigurával és kíván sok szerencsét AJ-nek. Layla is minden jót kíván, majd távozik. AJ visszafordul a Bryan kép felé és fésülködik tovább. 
 
Győztes: Brodus Clay
Jack Swagger vs Brodus Clay:
Jerry Lawler és Michael Cole beszélgetnek a mai napról, hogy mik várhatnak még ránk, majd "The King" felpattan és elvesz a görkoris lánytól két Sonic innivalót. Közben megszólal a két pankrátor zenéje és megjelennek harcra készen. Brodus a mérkőzés előtt még megkéri a rajongókat, hogy tegyék fel a kezüket és köszöntsék a testvérét, Dude Love-ot, aki nem más, mint Mick Foley. Foley többek között Dude Love néven is szerepelt régebben a ringben.  Miután megszólal a gong pár másodperc döntött, mert Brodus egy villámgyőzelmet tudott aratni, majd Dude Love is bevitte a híres befejező mozdulatát.



A backstage-ben HHH panaszkodik Trish Stratus-nak, hogy fájdalmai vannak, amire a legendás díva kitalálja a megoldást, azt javasolja, hogy Triple H jógázzon vele. Megkéri, hogy teljesen lazuljon el és hajoljon előre, de mikor a COO kinyitja a szemét Shawn Michaels és a többiek bámulnak bele, majd elhívják Triple H-et magukkal. Láthatjuk, hogy Daniel Bryan a hátső részben utasításokat osztogat az esküvővel kapcsolatban. A ring a következő képen már virágokkal van díszítve és Jerry Lawler áll a kötelek között, aki bejelenti, hogy most fog következni a ceremónia, amiben Daniel Bryan és AJ örök hűséget vallanak majd egymásnak. Ám előtte Slick jelenik meg, aki a korábbi WWF egyik leghírhedtebb menedzsere volt. Most felkonferálja a leendő pár érkezését. Daniel zenéje szólal meg és tetőtől-talpig fehérbe öltözve jelenik meg, majd esküvői muzsika töri meg a csendet, amire AJ érkezik fehér virággal a kezében. Slick kihangsúlyozza, hogy milyen fontos pillanat ez a kettőjük életében, majd a beszéde után odaadja a gyűrűd Danielnek, aki megígéri, hogy mindig szeretni fogja a lányt és miután a gyűrűt felhúzta AJ ujjára már nem a barátnőjének és egy dívának fogja tekinteni, hanem a feleségének és mellette lesz jóban, rosszban. Új fejezet kezdődik az életükben és végre elért mindent, amit akart. Slick megkérdezi Bryan-t, hogy akarja e feleségül AJ-t, a válasz pedig egyértelműen igen, majd AJ-t kérdezné, de nem tudja végigmondani sem, mert a díva egyből rávágja, hogy Yes! Yes! Yes!  Slick a ráruházott hatalmánál fogva megkötné a szent köteléket kettejük között, de AJ leállítja! Nem fog igent mondani Danielnek, mert valaki másnak mondja ki ezt a szót. Egy másik férfinak, aki megkérte őt kicsit korábban... Daniel értetlenül néz és a döbbenete csak fokozódik, amikor Vince McMahon zenéje szólal meg! Vince közli, hogy az ő javaslata üzleti jellegű és bejelenti, hogy a következő már az 1001. RAW lesz, amitől fogva hetente egy ember irányítja a show-t. A Monday Night RAW új General Managera pedig nem más, mint AJ! AJ odavágja Bryan-nek a virágot és távozik az arénából Daniel viszont teljesen elveszti a fejét és rombolni kezdi a díszletet. Daniel a ring közepén ordibálja, hogy No! No! No!, amikor felhangzik a WWE Bajnok CM Punk zenéje és megjelenik a Straight Edge Szupersztár. Hatalmas szeretettel fogadják, Punk azt mondja, hogy nem azért jött ide, hogy megsimogassa Daniel arcát és megvigasztalja. Cinikusan megjegyzi, hogy miután Bryan olyan jól kezelte AJ-t, senki nem gondolta volna, hogy a lány ott fogja hagyni az oltárnál. Bryan szerencséjének nem fog jót tenni, hogy AJ lett a RAW GM. Daniel folytassa csak a hisztizést, ő pedig továbbra is a WWE Bajnok és a Legjobb a Világon. Bryan szeme ettől kinyitódik és azt válaszolja rá, hogy ő minden idők legnagyobb WWE Szupersztárja. Daniel kiáltozik a ring közepén, amikor megszólal Dwayne The Rock Johnson zenéje! Az Emberek Bajnoka kiélvezi a rajongók szeretetét és a ringbe sétál, ahol megáll Bryan előtt. Rock azt mondja Danielnek, hogy ne merje azt mondani, hogy ő minden idők legjobbja, mert ennek eldöntése rájuk tartozik - és kimutat a közönségre. Végre The Rock visszatért St. Louis-ba, és elmeséli, hogy itt nyerte az első WWE Bajnoki övét. De Rock ma este nem azért van itt, hogy Frodo-ról beszéljen, utal ezzel Bryan magasságára, hanem azért, hogy a WWE Bajnokról beszéljen. Odaáll Punk elé bejelenti, hogy ki fogja hívni az aktuális WWE Bajnokot a Royal Rumble éjszakáján januárban. CM Punk úgy véli, hogy aki a mai főeseményen (CM Punk vs John Cena) győz, az lesz az ellenfele Rocknak. Rock közli, hogy a Royal Rumble estéjén ő lesz a WWE Bajnok. Daniel tiltakozik, nem tűri, hogy semmibe vegyék, ő nem csak WWE Bajnok lesz, nem csak azlesz, aki megveri majd Rockot, hanem ő lesz a WWE arca. Dwayne átgondolja a hallottakat, de csak annyit mond, hogy Daniel ne játssza az oompa-loompát, nemminden rossz azért, mert ma este nem kapott nászajándékot. Ebben a pillanatban elkapja Bryan-t és kioszt neki egy Rock Bottom-ot. Rock ezzel távozott, mindenesetre elkezdhetjük várni a Royal Rumble-t, hiszen a főeseményen The Rock fog megküzdeni az aktuális WWE Bajnokkal.
AJ
The Rock
 
 
Daniel Bryan
 
 
The Miz vs Christian (Interkontinentális Bajnoki öv):
Győztes: The Miz
Bejelentik, hogy a következő mérkőzést a Hall of Famer, Bret "The Hitman" Hart konferálja fel, és az Interkontinentális Bajnoki övért fog zajlani. Bret elmondja, hogy az ő legfontosabb küzdelme még régebben ezért a címért zajlott, amit Mr. Perfect ellen vívott és most örömére szolgál, hogy ő jelentheti be a feleket. Láthatóan a szintén kanadai Christian-nak drukkol, ám nehezére esik ezt nem kijelenteni. Christian The Miz legyőzésével hívhatta ki Cody Rhodes-ot az Over The Limit-en, ahol sikerül is megszereznie a címet, most viszont itt van a filmforgatásról visszatérő Miz előtt a lehetőség, hogy visszavágjon és elhódítsa az övet védőjétől. Miz szorításokkal, míg Christian látványos ugrásokkal és rúgásokkal próbált fölénybe kerülni. A kanadai sok mozdulatot vitt be, de nem bizonyult sikeresnek egyik sem Miz ellen. Végül megpróbálkozott a Spear-rel, de ebből ellenfele szabadulni tudott és fordított az álláson. Karizma Kapitány elszántan küzdött és rendkívül jó védekezéssel tért ki a támadások elől. Chrsitian a Killswitch-et kétszer is megpróbálta, de egyszer sem sikerült neki bevinni, ám Miz másodszorra értékesítette a Skull Crushing Finale-t és lekopogtatta ellenfelét. Christian ezzel a vereséggel elveszítette a címét és új Interkontinentális Bajnokot avattunk. The Miz a kezébe fog egy mikrofont és a jól megszokott mondatát kissé megváltoztatta: "Because I'm The Intercontinental Champion, and I'm Awesome!

Ismét Triple H lép a ringbe, de most a DX nélkül és azért, hogy megkapja a választ a kihívására Brock Lesnar-tól. Mielőtt elindulna a beszélgetésük egy 3 hónappal ezelőtti visszajátszást láthatunk, amiben Brock bevitte a Kimura Lock-ot és eltörte HHH kezét. Triple H nem beszél sokat, egyből a lényegre tér, hogy harcolni akar Lesnar-ral, és várja, hogy megérkezzen a bunyós, de most is csak Paul Heyman-t láthatja maga előtt. Paul azt mondja, hogy az ügyfele Brock Lesnar itt van ma este, de ő hozta el az üzenetet, hogy a Summerslam-en megküzdenek e egymással, Brock válasza pedig: Nem. Heyman azt mondja, hogy Lesnar nem fog megadni mindenkinek mindent, annak megvan az ára, Triple H pedig ne higgye azt, hogy megkaphat mindent. HHH erre rávágta, hogy akkor Lesnar biztosan fél tőle, nem meri kidugni az arénába a lábát, inkább Heyman-t küldte. Paul tiltakozik és közli, hogy ha ilyen gyerekesen gondolkozik, akkor elképzeli, hogy Triple H gyerekei milyenek lehetnek. Ebben a pillanatban HHH kiverte a kezéből a mikrofont és felszólította, hogy most azonnal kerülje a családját és a gyerekeit, Paul felveszi a mikrofont és azt mondta, hogy sajnálja....sajnálja, hogy ilyen apák vannak. Ettől HHH-nél betelt a pohár és elindult Lesnar mentora felé, de Stephanie McMahon érkezett meg, aki Triple H felesége. Stephanie folytatta ahol HHH abbahagyta a fenyegető mondatokat Heyman felé, végül McMahon nem bírt magával és nekiesett Paul-nak. Heyman nem tudta mi tévő legyen és azt kiáltotta: "Rendben, ha ezt akarod, ha Lesnart akarod, megkapod!" Ám a pofozás nem állt le, ezt viszont már Lesnar nem tűrte tovább és berohant. Egyenesen Triple H-et vette célba, és először úgy tűnt, támadása sikerül is, hisz HHH Lesnar érkezésekor arra figyelt, hogy felesége biztonságban legyen. A két legenda megmutatta, mit várhatunk a már hivatalossá vált SummerSlam mérkőzésüktől. A reklámblokkban képeket láthatunk a WWE'13 játékból és visszatekintünk Steve Austin és Vince McMahon ellentétére. Santino Marella és Hornswoggle a WWE legújabb plüsspankrátorait osztogatja szét a gyerekeknek (és a kommentátoroknak), majd ismét egy Hall Of Famer-t láthatunk Howard Finkel személyében, aki bejelenti Heath Slater érkezését. Slater úgy véli, hogy ami az előző adásokban történt, az egy dolog és semmit nem számít, a rajongok azonban a mai meccséről sokáig fognak beszélni. Kihívja a WWE egyikkorábbi legendáját egy NO DQ, No Count Out mérkőzésre és magabiztos és várja, hogy mégis ki lesz az ellenfele. Nagy meglepetésben volt része... mert Lita érkezett meg.
Stephanie McMahon
 
Triple H
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Heath Slater vs Lita:
Győztes: Lita

Heath bejelentette, hogy ez egy diszkvalifikáció nélküli összecsapás lesz, és Lita láttán nem akart hinni a szemének, nem vette komolyan a díva megjelenését. Komolyan úgy gondolod, hogy legyőzhetsz engem? - kérdezte tőle, és elfogadta a kihívást. A gong megszólalásakor Lita kivette Slater kezéből a mikrofont és közölte, hogy egy kis védelemről azért gondoskodott... majd behívta segítségül az A.P.A. nevű csapatot. Az A.P.A - Acolytes Protection Agency duó tagjai Faarooq és Bradshaw. Slater nem volt hajlandó harcolni ezekkel a feltételekkel és inkább elindult kifelé, ám ez nem volt jó döntés, mert akik már legyőzték őt - Animal, Sid, Vader, Rikishi, Sgt. Slaughter, Roddy Piper, Diamond Dallas Page, Doink, és Bob Backlund - mind itt voltak és nem engedték sehová. Lita egy Twist Of Fate és egy szaltó után lekopogtatta. 
 
Visszanézhetjük a mai adás eddigi érdekesebb pillanatait, majd a legelső RAW egyik tudósítója, Sean Mooney kérdezi a történtekről Daniel Bryant. Daniel szerint ez az egész éjszaka el lett rontva és mindenért Charlie Sheen felelős, aki először nevezte őt oompa-loompának korábban a Skype beszélgetésében. Ha Sheen most ott lenne, sokkal gyorsabban fogná le a Yes Lock-kal, mint ahoyg ki lehet mondani: győztes. Láthatjuk ki volt az 100.000.000. közösségi média követője a WWE-nek, a sráccal beszél röviden Michael Cole. Aztán a backstage-ben Zack Ryder és Cena beszélgetnek, de ezt The Rock szakítja félbe, odaáll Cena elé és megjegyzik, hogy hosszú ideje - az áprilisi WrestleMania óta - nem találkoztak. Dwayne sok szerencsét kíván Cenának ma esti CM Punk elleni mérkőzéséhez. Cena felidézi, hogy Rock korábban közölte: a Royal Rumble PPV-n harcolni akar az aktuális bajnokkal Ígéri, hogy ma este beváltja a táskát és Bajnokként ismét szembe fog nézni Rock-kal. Rock el sem tudja mondani, mennyire várja ezt. Kane érkezik, de nem tud küzdeni mert egy vesztesekből álló csapat jelent meg, a tagjai: Jinder Mahal, Hunico, Camacho, Drew McIntyre, Tyler Reks és Curt Hawkins. Megpróbálták támadni a Nagy Vörös Szörnyet, de kialudtak a fények és megszólalt a rég hallott harang! Undertaker megjelenése újabb csúcspontja volt az estének. Odaállt Kane mellé és úgy küzdöttek, mint a Brothers of Destruction korszakában!. Végül kidobálták a pankrátorokat a ringből és csak ketten maradtak.  Charlie Sheen jelentkezik ismét Skype-on keresztül és reagál Daniel Bryan korábbi megjegyzésére. Nem nehéz őt megtalálni - mondja, és örülne neki, ha szembenézhetne Daniellel legközelebb, amikor a pankrátor Los Angeles környékén van.
Kane
Undertaker












Győztes: John Cena
John Cena vs CM Punk:
John Cena tisztességes mérkőzést akart, ezért nem váltotta be a múltkor a MITB kontraktust, holott Big Show segítségével könnyen bajnokká válhatott volna. A küzdelem eléggé hosszú ideig eltartott, kemény rúgásokkal, ütésekkel majd befejező mozdulatokkal próbálkoztak, de nem sikerült eredményt elérniük. Egy véletlen mozdulattal meglökték a bírót, aki kirepült a ringből, Cena ekkor bevitte az AA-t, de nem tudott kopogtatni, nem volt bíró tehát nem volt senki, aki felügyelje a harcot. Ekkor megérkezett Big Show és egy Speart, majd egy WMD-t osztott ki Cenának, aki elterült a földön. Punkon úgy látszott, vívódik kicsit, hogy kopogtasson-e egy harcképtelen ellenfelet, végül azonban a rosszabbik énje győzött. A bírót visszatessékelte a ringbe, és cseppet sem sportszerűen egy GTS-t próbált bevinni ellenfelének, de John fordított és STF-ben elkapta Punk-ot. Show érkezett ismét és megtámadta Cenát, így diszkvalifikációval John nyert, ám az öv maradt Punk-nál.  Show hatalmas verést adott Cenának, azonban The Rock berohant és John védelmére kelt. talán kevesen gondolták volna, hogy The Rock fogja megvédeni John-t, de végülis ez történt. Amikor Show-t kifektette a People's Elbow-val próbálkozott, ám érkezett CM Punk és megakadályozta! Punk mozdulata igen vegyes reakciót váltott ki a tömegből, amikor pedig egy GTS-t is kiosztott Rocknak, egyértelműen hallani lehetett a tömeg nemtetszését.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése