Mindenkinek van egy angyala, egy oltalmazó, aki vigyáz rá. Sosem tudhatjuk, épp milyen alakot ölt, egyszer egy vénemberét, máskor egy kislányét, de ne hagyd, hogy becsapjon a látszat, erősebb ő bármelyik sárkánynál. Mégsem azért kísér, hogy harcoljon helyetted, hanem hogy a színpad széléről a füledbe súgja: hatalmad van az általad teremtett világok felett!

2014. április 17., csütörtök

Mekkora meccs :D WrestleMania XXX. WWE :D♥

New Orleans, 2014.04.06.
A WWE legnagyobb éves eseményét most is egy Pre Show előzte meg, amit ezúttal Josh Matthews, Booker T, Mick Foley és Shawn Michaels vezetett. Természetesen az adás zömét ezúttal is az elemzések, tippelések és reklámok tették ki, de persze volt meccs is. 

WWE Tag Team Bajnoki címmérkőzés: Elimination meccs: The Usos vs. Real Americans vs. Los Matadores vs. Rybaxel:
A Pre Show-ban megrendezett első mérkőzés tétje tehát a TagTeam Bajnoki öv. Az Uso testvérek március 3-án nyerték el a címet a New Age Outlaws tagjaitól a RAW adásában és azóta sikeresen meg is védték. Ma az a páros kerül ki győztesen, aki mindhárom ellenfelét képes lesz kopogtatni, vagy feladatni. A szupersztárok a két órás Pre Show utolsó fél órájában érkeztek, hogy harcba szálljanak az övekért. A Los Matadores nem volt túl sikeres, hisz ők hagyták el elsőként a ringet. Nem sokkal később Cesaro bevitt egy Neutralizert Rybacknek, így a Sin City Cyborg és Curtis Axel párosának is véget ért a meccs. Az övek sorsa tehát a jelenlegi bajnokok és a Ream Americans között dőlt el és ez a két páros valóban jó mérkőzést produkált. Az egyik Uso fiú úgy lódította meg Cesarot, hogy ő pont csapattársát, Swaggert ütötte ki a ringből. A svájcin látszott, hogy már nagyon fáradt, ráadásul ekkor kapott egy dupla splash-t, ami után már nem volt képes kirúgni.
Győztes I.: Jey Uso
Győztes II.: Jimmy Uso








 






A mérkőzés után a Bajnokok ünnepeltek, Jack Swagger pedig ingerülten ment a ringbe és társát okolta a vereségért. Zeb Colter próbálta csitítani, de nem járt sok eredménnyel. Végül Swaggernél elgurult a gyógyszer és elkapta Cesaro lábát, hogy adjon neki egy Patriot Lock-ot. Zeb Colternek ekkor még sikerült lenyugtatnia és arra biztatta, hogy ölelje meg csapattársát. Swagger kezet nyújtott, Cesaro meg is fogta, majd azonnal ledöntötte és beültette a hintába. Jött a Cesaro Swing és Zeb Colter tehetetlenül nézte, ahogy a Real Americans két részre szakad. A XXX. WrestleMania New Orleans hangulatához illő videó-összefoglalóval nyit, majd máris érkezik a házigazda, Hulk Hogan. A legendás pankrátort szeretettel fogadja a rengeteg ember, ő pedig elmondja, hogy ott volt a legelső WrestleManián is, ahol Mr. T-vel az oldalán legyőzte Roddy Pipert és Paul Orndorffot. A Superdome-ot kétszer is Silverdome-nak nevezi, amit a nemtetszés morajával fogad a közönség, Hogan pedig elnézést kér és korrigál. Az elmúlt 30 év WrestleMania pillanatairól beszélne, amikor egy régen hallott hang szólal meg: törik az üveg és érkezik Stone Cold Steve Austin! Stone Cold utoljára a WrestleMania XXVII-en volt jelen, nem csoda, ha hatalmas örömmel fogadják. Először üdvözli a tömeget, majd egy pillanatig farkasszemet néz Hogannel. Kér a közönségtől és pokoli yeah-t, és nem hagyja ki, hogy viccelődjön Hogan Silverdome-os beszólásával. Elmondja, hogy amikor a WrestleManián ringben lépett, rendszerint szétrúgta valakinek a seggét. Odaáll a házigazda elé és azt mondja, ha az akarják, hogy ezt tegye most Hogannel, kiabáljanak egy nagy yeah-t. Igen, a közönség azonnal reagál, ám nem történik semmi. Stone Cold tovább beszél. Elmondja, hogy tegnap este remekül érezte magát a Hall Of Fame gálán, ahol közvetlenül Hogan mellett ült, majd felsorolja azokat a WrestleManiákat, amelyeken látta Hulk Hogant. Úgy véli, Hulk remekül védte a hagyatékát és pokoli nagyra értékeli őt, illetve azt, amit ezért az üzletért tett. A két legenda kezet ráz. Most azonban eljött az ideje, hogy ezen a WrestleManián a jelenlegi szupersztárok bizonyítsanak. Hogy kijöjjenek ide a rajongók elé és egytől egyik bebizonyítsák, mire képesek – mondja. De azért mindenki emlékezzen Austin 3:16-ra, ami azt mondja: megkorbácsolom a seggedet! Ekkor szólal meg The Rock zenéje és érkezik az emberek Bajnoka! Az arénát hangzavar tölti be, hisz a rajongók ritkán látják a három szupersztárt együtt. Bevallja, hogy az ilyen pillanatok az igazi WrestleMania pillanatok, amikor a közönség így reagál, majd jön az ismert köszöntés: ” Finally, The Rock has come back to New Orleans!” És The Rock visszatért a WrestleManiára és a Superdome-ba is. Rock azzal folytatja: Amikor átnéz ezen a ringen (Austin és Hogan szemben állnak vele) nem csak minden idők két nagy legendáját látja, nem csak két ikont, hanem jó barátját Steve Austint és gyermekkori hősét, Hulk Hogant! A WWE két legnagyobb nevét látja. Hisz ez a két ember ihlette az ő karrierjét, sőt mindenkiét hátul az öltözőben. Kitartás, hűség, tisztelet – említi meg John Cenát, majd amikor a tömeg felbúg, azzal csitítja őket, hogy Cena ma nem lenne itt, ha Hogan nem lett volna itt 29 évvel ezelőtt. Ma este egy ember kijön ide, hogy szembeszálljon a főnökével. A közönség azonnal kiabálja: Yes! Yes! Yes! Ez nem történhetne meg anélkül, hogy Stone Cold Steve Austinnak volt mersze keresztülgázolnia a főnökön és elverni a kis cukorfalat seggét. Ezek tények! Rock viccel: szerinte nagyon sok a fiatal rajongó, akinek a születésnapja pontosan 9 hónappal a WrestleMania után van, hisz a szüleik felvillanyozódtak az adás alatt és végül nem volt más választásuk, mint összehozni egy “Rock-bébit”. De ez itt a WrestleMania, amit a világ néz, a seggszétrúgások ideje. Mindannyian elmondják saját, szlogennek számító mondatukat, majd sört nyitnak és koccintanak a mai estére! Egy összefoglaló mérkőzést látunk HHH és Daniel Bryan eddigi konfliktusából, hisz az első mérkőzésen a WWE COO és a Yes Man lép ringbe.


Daniel Bryan vs. Triple H:
Stephanie McMahon konferálja fel a férjét, mint a WWE leghatalmasabb emberét. The Game mintha csak a Trónok Harcából lépett volna ki, arany koponyát formázó sisakban, vörös palásttal a vállán egy trónon érkezik, majd három NXT-s lány veszi le róla a kellék ruhadarabokat. Ezt követően szólal meg a The Game zene és HHH határozott léptekkel megy a ringbe. Arcán magabiztos mosoly, annak ellenére, hogy a közönség majdhogynem közönyösen fogadja. Daniel Bryan egyszerűen jön be, de mégis megmozgatja az arénát, a nagy többség neki szurkol. HHH kezet nyújt, Daniel azonban nem fogadja el, inkább azonnal támad és földre viszi a főnököt, majd a sarokba szorítja és rugdalja. Triple H kénytelen elhagyni egy pillanatra a ringet, Stephanie segít neki, hogy visszanyerje önuralmát és koncentrálni tudjon, hisz a gyors és heves támadás láthatóan meglepte. HHH próbálja Bryan sérült bal karját támadni, ám sok sikert nem ér el vele – egyelőre. láthatunk feladatási kísérletet, ringen kívüli verekedést, ők ketten keményen küzdenek, hogy felülkerekedjenek a másikon és csatlakozhassanak a WWE Bajnok és Batista meccséhez. Daniel Bryan végül kétszer is sikeresen visz be kemény rúgást és a második után kopogtat. Stephanie McMahon elkerekedett, hitetlenkedő tekintettel nézi, ahogy férje veszít. A győztes tehát Daniel Bryan, aki ezzel elnyerte a jogot, hogy harmadik emberként csatlakozzon a WWE Nehézsúlyú Világbajnoki címért folyó meccshez! Daniel Bryan együtt ünnepelt a közönséggel, amikor Stephanie McMahonnak elborult az agya. A ringbe ment és többször is pofonvágta a pankrátort, majd hátulról érkezett Triple H, aki megtámadta. A ring sarkához fektette, fogott egy széket és hatalmas ütést mért a már egyébként is sérült bal karjára. Nem jött ez jól a bajnoki cím meccs előtt nem sokkal. HHH távozott, a közönség gyűlölte. Daniel Bryant az orvos ellenőrizte.

The Shield vs. Kane & New Age Outlaws:
Máris érkeznek a következő meccs résztvevői, közben pedig láthatunk pár képkockát Kane és a Shield viszályából. Igen rövidre és egyoldalúra sikeredett a mérkőzés, bár a végső kimenetelét alighanem kevesen tippelték volna másképp. A Shield pár perc alatt megsemmisítette ellenfeleit, jött Reigns egy Spearrel Kane-nek, majd egy dupla Spearrel Gunnak és Doggnak. Végül az Otlaws tagok kaptak egy dupla-tipla powerbombot. A győztes csapat a Shield, tagjai összetartott öklükkel ljelezték egységességüket.

Győztes III.: Roman Reigns

Győztes I.: Dean Ambrose
Győztes II.: Seth Rollins


A backstage-ben Sgt. Slaughter, Ricky Steamboat, Jim Duggan játszik a Slam City játékkal, ám egy stábtag bejön és elveszi tőlük. Megjelenik Ted DiBiase, kineveti őket, mondván mindennek ára van.


Andre the Giant Memorial Battle Royal:
Győztes: Cesaro
Tehát a 30 emberes Battla Royal mérkőzés következik, amire előzetesen a WWE csak 27 főt nevezett meg. Kíváncsian várjuk, ki lesz az a három ember, akinek nevét nem közölték. Big Show érkezik elsőként, majd Sheamus zenéje szólal meg. A többiek már a ringben vannak. Az egyik előre nem nevezett szupersztár Yoshi Tatsu, majd láthatjuk, hogy ott van a ringben Cesaro és a rég látott Davit Otunga is, tehát ők hárman nem szerepeltek a listán. A keveredésben nehéz követni, mi is történik, az biztos, hogy Tatsu esik ki elsőként, majd Khali Brad Maddoxot dobja át a kötélen. Padlót ér Brodus Clay és Khali, majd Damien Sandow, Zack Ryader, Justin Gabriel, Heat Slater. Big Show kidobja Mark Henryt, majd Titus O’Neilt is. Gyorsan fogyatkoznak az emberek, végül Sheamus, Show, Kofi, Ziggler, Del Rio és Cesaro marad. Kofi és Ziggler nem tölt sok időt el és gyakorlatilag együtt esnek ki. Együtt ér földet utána Sheamus és Del Rio is, így a végső győzelem Vig Show és Antonio Cesaro között dőlhet el. Először úgy tűnhetett, Cesaronak itt nem terem babér, ám kétszer is meghiúsította Show Chokeslam kísérletét, majd felemelte az óriást és átlendítette a kötelek fölött! A mérkőzés győztese, a szupersztár aki beírhatja magát a WWE történelmébe Andre The Giant neve mellé: Cesaro

.

John Cena vs. Bray Wyatt:
Győztes: John Cena
A meccs előtt láthatunk ismét egy John Cena Legacy videót, majd a Wyatt család érkezik elsőként. Cena megjelenése a már ismert vegyes reakciót váltotta ki a közönségből, Bray valamit még súgott emberei fülébe, majd megszólalt a gong. Cena leginkább bambán nézett, amikor Wyatt első mozdulatként letérdepelt a ring közepére és széttárta karjait. Azt akarta, hogy John most rögtön végezzen vele, cena viszont többször is kérte: álljon fel. Aztán egymásnak ugrottak, a közönség pedig felváltva kiabálta: Let’s Go Wyatt – Let’s Go Cena! A mérkőzés teljesen átlagos lett volna, ám Bray Wyatt és az általa megformált karakter miatt bízhattunk abban, hogy végül jóra sikeredik. Cena időnként valóban tőle szokatlan módon vált agresszívvé, de azt is ígérte már előre: hogy egy napra szörnyeteggé fog válni azért, hogy legyőzze a szörnyet. nem volt képes rá. John Cena nem volt képes letaglózni a lépcsővel végleg ellenfelét, inkább a szabályos harcot választotta. Mindketten sokat kaptak és adtak, kiadták magukból az energiát. Bray keményen küldte földre a Cenation vezetőjét, aki már kicsit el is pihent. Wyatt ekkor lebontotta a kommentátori asztalt, majd fogott egy széket. A mérkőzésvezető azonnal figyelmeztette, hogy ne tegye, hisz ez diszkvalifikációval járhat, Braynek ekkorra elmentek otthonról és nem érdekelte a józan ész. Eric Rowan lépett a ringbe, talán ennek hatására Bray ledobta a széket, majd John Cena elé rúgta. Szinte felajánlotta neki, hogy azzal verje meg. Ismét letérdelt, és azt mondta: Védd meg az örökséget John, végezz velem! Cena magasra emelte a széket, ám nem Wyattet, hanem a ring szélén álló Rowant ütötte ki vele! Bray kihasználta az alkalmat, hátulról támadt, de nem tudta lekopogtatni Cenát. A Sister Abigelhez készült, ám John védte a mozdulatot, sőt átfordította egy semmiből jött AA-re és kopogtatott.
 

A mérkőzés után John Cena a rajongókkal ünnepelt, majd a barátaihoz és édesapjához ment. Az első sorban ott volt The Rock édesanyja, őt is megölelte. Néhány képkockát kapunk a szombat esti Hall Of Fame ceremóniából, majd máris következik az este egyik legjobban várt mérkőzése.


Undertaker vs. Brock Lesnar:
Győztes: Brock Lesnar
Brock Lesnar érkezik elsőként, természetesen most is Paul Heyman kíséri be. Aztán kék fénybe borul az aréna és Undertaker karrierjének pillanatai elevenednek meg a kivetítőn. 21 győzelem – 21 koporsó. A legvégén ott a 22., amit Lesnarnak szán. A harang zúgására, füstben és villámok között érkezik a legenda, hogy végezzen következő áldozatával is. A kommentátorok közben arról beszélnek, hogy az utolsó RAW adásban Lesnar egy F5-öt adott Takernek, de azt is elmondják, hogy Brock arcán most látszik a félelem. A két szupersztár farkasszemet néz, majd mikor megszólal a gong, Lesnar azonnal támad. Ez azonban csak egy villanás, minden egyes támadási kísérlet után Taker kerül fölénybe. Lesnart időnként bevágja a sarokba, módszeresen gyengíti. Michael Cole közben felsorolja a Phenom legnagyobb győzelmeit, visszaemlékszik az elmúlt 21 évre. Taker chokeslamre készül, ám Lesnar ezt védi, mint ahogy A Dead Man is ügyesen mozog ki az F5 kísérletből. A két szupersztár kemény, férfias küzdelmet vívott. hosszút és fárasztót, amiben hol egyikük, hol másikuk került fölénybe. Voltak pillanatok, amikor Lesnarnak cseppnyi esélyt sem adtunk volna és voltak olyanok is, amikor azt láthattuk, hogy Taker mintha fáradna. Aztán Lesnar hatalmas chokeslamet kapott, de képes volt kirúgni! Pillanatok múlva csattant az F5, de Taker is kiszabadult kettőnél. Hogy mennyire volt ez fordulópont? Undertaker láthatóan nagyon lassan és nagyon nehezen kelt föl, viszont fekvő helyzetben is elkapta ellenfelét és megpróbálta feladásra kényszeríteni a Hell’s Gate-tel! Lesnar azonban nem adta fel, összetörte a pokol kapuját és kiszabadult a szorításból! Pillanatok múlva, mintha csak visszajátszás lenne, ugyanezt láthattuk, de Brock ekkor sem adta fel, ismét megmutatta erejét, felemelte Takert és keményen földhöz csapta! Aztán jött a Kimura Lock, amivel Lesnar már komoly bajt okozott pl. Shawn Michaels-nek vagy épp Triple H-nek is. Undertaker azonban kifordult a mozdulatból és azonnal el is kapta Lesnar karját az újabb feladatáshoz. Brock arcán látszott, hogy szenved, ám végül sikerült elérnie a kötelet, így ismét megmenekült. Sarokba szorította Takert és fejjel-lábbal támadta. A kötélre lépett, onnan készült bevinni a következő mozdulatot, ám Lesnar elkapta őt és jött az újabb F5! Brock Lesnar maga is nehezen hitte el, hogy ellenfele még mindig képes volt kirúgni, pedig ez történt.Sőt a következő perceket Taker uralta olyannyira, hogy végül még a Tombstonet is bevitte. Amikor Lesnar lába kettőnél lendületesen rúgott ki, Undertakeren volt a sor, hogy értetlenkedjen. Aztán jelezte, hogy elege van, most befejezi. Újabb Tombstone következett volna, ám Lesnar átfordította és megadta Takernek a harmadik F5-öt! Undertaker nem rúgott ki. A streak ennyi volt. Az arénát a hitetlenkedés moraja hallatszott, az emberek szeme elkerekedett a meglepettségtől. Brock Lesnar lett végül az, aki megtörte Undertaker legendás, 21-0-ás veretlenségi sorozatát és 21-1-re módosította az állást! A kommentátori asztalnál néma csend lett, így tisztán hallhattuk, ahogy Paul Heyman többször is megismétli Lesnarnak: legyőzted!

Undertaker békésen nyugodott a ring közepén, a közönség továbbra is elégedetlenül, talán zaklatottan morajlott. A kommentátorok továbbra is hallgattak, a kivetítőn pedig megjelent a 21-1.Lesnar és Heyman távozott, Undertaker pedig felül a ringben.. Arcáról nem lehetett semmit leolvasni, talán csak a fáradtság látszott rajta. A WrestleManiák történetének legnagyobb előadóját a 75 ezer ember a vereség ellenére is ünnepelte és állva tapsolták meg a kommentátorok is. Taker nehezen szedte össze magát. Talán gondolatban már búcsúzott, talán most értette meg igazán, ha távozik, mit, mennyi szeretetet hagy maga mögött. Undertaker elindult kifelé és az őt éltető emberek sorfala között úgy távozott, mint egy vesztes…


Győztes: AJ Lee
Vickie Guerrero Invitational Díva Bajnoki címmérkőzés:
AJ Leenek 13 ellenféllel szemben kell megvédenie az övet. A szabály szerint az lesz a díva bajnok, aki először képes bármelyik társát kopogtatni, vagy feladásra kényszeríteni. A ring megtelik a lányokkal, ott van AJ-n kívül Natalya, Naomi, Cameron, Eva Marie, Summer Rae, Brie és Nikki Bella, Aksana, Layla, Emma, Alicia Fox, Rosa Mendes és Tamina. A lányok egytől-egyik akarták az övet, ennek érdekében bárki bárkit kopogtatott volna. Ékes példa erre az, hogy a Bella ikrek is egymás ellen fordultak és Nikki megpróbálta kopogtatni a testvérét. Mindenki mindenkit támadott AJ pedig jó szokásához híven igyekezett kimaradni a sűrűjéből. És ez volt a jó taktika, hisz a megfelelő pillanatban sikerült elkapnia Naomit a Black Widow-val és feladásra kényszerítette a lányt. A mérkőzés győztese és a WWE Díva Bajnoka tehát továbbra is AJ, aki így már 294 napja, az eddigi leghosszabb ideje birtokolja az övet.

Nem maradt más hátra, mint a triple treath meccs, aminek tétje a WWE Nehézsúlyú Bajnoki cím. Orton és Batista mellé korábbi, Triple H fölött aratott győzelmét követően Daniel Bryan csatlakozhat. Előtte azonban még benézünk a backstage-be, ahol Hogant és Okerlundot látjuk. Persze jön Roddy Piper és Paul Orndorrf is, majd megjelenik Mr.T és Patt Patterson is. A WrestleMania I. utolsó meccsének szereplői majdnem mind együtt vannak és persze a rég történt összecsapás a téma. Hogan úgy véli, itt az ideje, hogy eltemessék a csatabárdot és kezet ráznak.



WWE Nehézsúlyú Bajnoki címmérkőzés: Randy Orton vs. Dave Batista vs. Daniel Bryan:
Győztes: Daniel Bryan
Mint az várható, a közönség már a bevonulásokkor nyilvánvalóvá teszi, hogy Bryan a kedvenc, közben pedig láthatunk pár képkockát a korábbi meccséből. Mivel triple treath mérkőzésről beszélünk, az a szupersztár lesz a bajnok, aki elsőként kopogtatja ellenfelét, vagy adatja fel vele a harcot. Nincs diszkvalifikáció és nincs kiszámolás. Mint az várható volt, Daniel Bryan azonnal bekezdett. Lerúgta Ortont, majd a támadó Batistát juttatta a ringen kívülre. Aztán fordult a kocka, többször is. Valóban mindenki támadott mindenkit, és mint a meccs jellegéből ez várható volt, igénybe vették az eszközöket is. Orton rávágta Batistát a lépcsőre, majd Bryant a barikádra. Úgy látszik, valóban sikerült előhozni magából a vadállatot, az igazi Viperát, övé volt az első kopogtatási kísérlet is. Nem egész 9 percig ment a mérkőzés a “szabályos” keretek között, amikor Daniel Bryannek sikerült elérnie, hogy Ortont befogta és fel akarta adatni vele a meccset. Ezt azonban már a vezetőség nem tűrhette tovább és talán senkit nem lepett meg, hogy a nézőtér felől Triple H és felesége érkezett meg. HHH kirántotta a bírót a ringből, így nem volt, aki a feladatást ellenőrizze. Batista letámadta Bryant, HHH pedig utasította Scott Armstrong-ot, azt a mérkőzésvezetőt, akivel már korábban voltak problémák, hisz ő volt éppen az, aki túl gyorsan kopogtatott az Orton vs Bryan meccsen a tavalyi Night of Champions-on! Batista Bryant támadta, ám a kopogtatás nem sikerült. HHH adott valami utasítást a bírónak, aki Daniel fölé hajolt, ő azonban fejbe rúgta Armstrongot! triple H és Stephanie közösen próbálták a mérkőzésvezetőt felsegíteni a ring mellett a földről, amikor a nyakukba kapták a repülő Danielt. Azonnal padlót fogtak mindhárman és Steph fájlalta a bokáját. HHH-nél ekkor elszakadt a cérna és egy kalapácsot vett elő a ring alól! Használni azonban már nem tudta, mert Bryan talpa csapódott a gyomrába, a kalapács pedig pont Danielhez került. Leütötte vele HHH-t a ring széléről, majd kopogtatni próbálta Batistát. Érkezett azonban Orton és megakadályozta a manővert, kidobta Bryant a ringből és ott osztotta keményen tovább. Batista is beszállt, így már ketten ütötték-vágták Danielt, közben az összes csíkos mezes azzal volt elfoglalva, hogy HHH-t és feleségét kitámogassák az arénából. Úgy tűnt, Orton és Batista szövetkeztek a közös ellenség, Daniel Bryan ellen. Mindketten a kommentátori asztalok lebontását kezdték el, s míg Orton a lépcsőket pakolta, Batista egy monitorral csapta le Bryant. Aztán felfektették a lecsupaszított asztalra, a közönség pedig CM Punkot követelte. A Hangtalanok Hangja azonban nem jött. Senki nem jött, így Daniel magára volt utalva az Állattal és a Viperával szemben. A mozdulat Batista Bomb-nak indult és RKO-ban végződött. Daniel Bryan elterült a földön és nem mozdult. Ortonnak sem esett jól, de őő képes volt lassan lábra állni. Vérzett a dereka, de Daniellel ellentétben képes volt mozogni. Érkezett az orvos, majd láthattuk, hogy hozzák a hordágyat, ami nem sok jóval kecsegtetett. Daniel Bryan nyakmerevítőt kapott, Batista pedig segítő kezet nyújtott Ortonnak de csak azért, hogy visszavághassa a romokra. Ha még ez is kevés lett volna a Viperának, nekicsapta a barikádnak is és Dave Batista jó úton haladt afelé, hogy bajnok legyen. Folyamatosan támadta Ortont, fél szemmel pedig azt is figyelte, ahogy Bryant hordágyra teszik és elindulnak vele kifelé. Aztán fordult a kocka: Randy visszatámadott és egy DDT-vel küldte földre Batistát. A rámpán is történések voltak: Daniel Bryan feléledt és azonnal le akart szállni a hordágyról. Az orvos leghatározottabb utasítása sem tudta fekve tartani, bár lábra állni képtelen volt. Orton élt a lehetőséggel és az amúgy már félholt nagyszakállút ismét elkapta, nekivágta a lépcsőnek, majd a ringbe dobta. Randy Orton egy apró lépésre volt attól, hogy megvédje címét, ám ő a kopogtatás helyett inkább a Bryant éltető közönséget ingerelte. És ez hiba volt… Az RKO-hoz készült, ám Daniel kivédte és befogta a Viperát a Yes Lock-ba! Nem tudtuk meg, hogy Orton feladta-e volna, mert hátulról jött Batista! Ő is megkapta a Yes Lock-ot, ezúttal azonban Orton lépett közbe, félrelökte D.Bryant és az Állatra támadt. Nem sokkal később csattant az RKO, ám Dave Batista kirúgott! Orton nekikészült a Punk Kick-nek! Már indította a mozdulatot, amikor a semmiből Daniel Bryan érkezett és rúgta le a Viperát! Batista akart lenni a nevető harmadik: most ő lökte félre Bryant és kopogtatni akarta a Bajnokot, de sikertelenül. Orton kapott egy Batista Bombot és elterült. Aztán elterült Batista is, mert ismét jött Daniel és lerúgta. Nem próbálta kopogtatni, befogta a Yes Lock-ba és feladásra kényszerítette!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése