Mindenkinek van egy angyala, egy oltalmazó, aki vigyáz rá. Sosem tudhatjuk, épp milyen alakot ölt, egyszer egy vénemberét, máskor egy kislányét, de ne hagyd, hogy becsapjon a látszat, erősebb ő bármelyik sárkánynál. Mégsem azért kísér, hogy harcoljon helyetted, hanem hogy a színpad széléről a füledbe súgja: hatalmad van az általad teremtett világok felett!

2013. május 26., vasárnap

Mekkora meccs :D Extreme Rules WWE :D♥

St. Louis, 2013.05.19.
E város Randy Ortonnak a szülővárosa. Többek közt a Vipera is ringbe fog lépni az adáson. Ám mindenek előtt Mick Foley és Renee Young beszél pár szót Wade Barrett-tel és Titus O'neil-lel. Első számú téma nem nagy meglepetésre a megrendeződő PPV, amiről legtöbbet talán Mick tudna beszélni, hiszen ő a Hardcore Legenda. A legnagyobb hangsúly mégis a egyik főeseményre lett fektetve, ami egy Last Man Standing mérkőzés lesz, tétje pedig a WWE Bajnoki öv. A backstage-ben John Matthews interjúra fogja Ryback-et, aki elmondja, hogy már fél éve birtokolhatná a WWE Bajnoki övet, de eddig mindig valaki elrontotta a sikerét. Ezúttal viszont nem lesznek megkötések a csatában, így könnyű dolga lesz Cena ellen.


Pre Show: The Miz vs. Cody Rhodes:
Győztes: The Miz
A csata elkezdésével Cody került fölénybe, Miz pedig csak annyit tett, amennyit tudott Rhodes kemény támadásaival szemben. Végezetül a "bajszos" Szupersztárnak kezdett elege lenni a mérkőzés hosszúságából, ezért megpróbálkozott a kétszer is a Cross Rhodes-al, de egyszer sem tudta értékesíteni a finisherjét. Miz viszont a folyamatos védekezések után elkapta ellenfelét a Figure 4 LegLock nevű feladatási mozdulatával, amiből Cody nem tudott szabadulni és kopogásra kényszerült. 





Ezt követően pedig végignézhetjük, amint a kommentátorok a bevonuló zenéjükre egyesével megjelennek az arénában és elfoglalják helyüket a szokásos kis asztaluknál. Megkapjuk a képet a "nagy" eseményről, ami szokásos módon összefoglalókkal indul, főszereplői pedig nem mások, mint azok az úriemberek, akik a ringben fognak szerepelni egy meglehetősen kemény és izgalmas PPV-n. John Cena és Ryback, valamint Triple H és Brock csatájára fog szegeződni a legnagyobb figyelem, de ez nem is csoda, hiszen ez a két összecsapás vonzotta az arénába a legtöbb szurkolót.

Chris Jericho vs. Fandango:
Győztes: Chris Jericho
Michael Cole köszöntő szavai után nincs is más hátra, mint a legelső mérkőzés kezdete, amiben a rocksztár fog a táncoslábú ellen harcolni. Láthatunk egy kisebb összefoglalót, amiben visszatekint a WWE a WrestleMania estéjére, amikor Fandango először ringbe lépett és győzelmet is sikerült aratnia Chris ellen. Valamint nem maradhat ki ebből a bejátszásból az sem, amikor Fandango táncpartnere sérülést színlelt, aminek hatására Jericho figyelme teljesen elterelődött, ami remekül szolgált arra, hogy támadást lehessen indítani ellene. A Szupersztárok bevonulása után nincsen más vissza, elindulhat az Extreme Rules első csatája, ami keményen kezdődik. Semmilyen különös meccstípus nincsen kiszabva erre az összecsapásra, ám nem is volt rá szükség, hiszen remekül elharcoltak egymással a szorítóban az ellenfelek. Folyamatosan váltakozott az irányító személyiség szerepe, egyszer Jericho, egyszer pedig Fandango tudott kiszabadulni a másik fogásából, vagy dobásából. A folytonos küzdelem után Fandango a kötelek tetejére ment, hogy bevigye a finisherjét, ám Chris arrébb gurult, majd következett a Lionsault. Jericho bevitte a Walls Of Jericho-t, ám nem tudta feladatni ellenfelével a csatát, mert Fandango elérte a köteleket. Ezt követően a táncoslábú ismét a befejező mozdulatával próbálkozott, de nem sikerült neki ezt sem értékesítenie, mert Chris egy Codebreaker-rel várta, ami után lekopogtatta. Y2J képes volt ezúttal revánsot venni ellenfelén a WrestleMania-n elszenvedett vereség miatt.


Josh Matthews jelentkezik a backstage-ben, aki készít egy rövid interjút Sheamus-szel, amiben a Kelta elmondja, hogy készen áll arra, hogy ringbe szálljon az óriás, a Világ Legerősebb Embere ellen. 

United States Bajnoki címmérkőzés: Kofi Kingston vs. Dean Ambrose:
Győztes: Dean Ambrose
Ismét láthattunk a Cena - Ryback viszályról pár képsort, majd kezdetét vehette ez a csata, amiben nem más, mint az USA cím a tét. Ambrose-t a csapattársai kísérik a közönség soraiban, végül Seth és Roman visszasétálnak a backstage-be. Dean egyedül áll a ringben, ilyet nagyon kevésszer láthattunk azok alatt a csaták alatt, ahol valamelyik Shield tag szerepelt. Ambrose indított jobban, látszólag nagyon akart már szerezni egy övet. Ám Kofi a fordítása után bevitte a Comeback-jét és készült a Trouble In Paradise-ra, de ezt már nem tudta értékesíteni. Dean jól védekezett, ám Kingston bevitte egyből az SOS-t. A közönség amikor azt hitte már véget fog érni a csata , Ambrose kirúgott és bevitt egy Superplex-et ellenfelének. Kofi egy váratlan pillanatban bevitte a TIP-t, ami után ellenfele kizuhant a szorítóból. Amint visszavitte a kötelek közé Dean-t nem tudott kopogtatni, mert ellenfele megragadta a kötelet. Végül Ambrose kihasználta a finisherjét, ami után kopogtatni tudta Kofi-t. Dean Ambrose ezzel megszerezte a legelső bajnoki övét a WWE-nél, ami nem más, mint az United States Bajnoki öv.


Strap meccs: Sheamus vs. Mark Henry:
Győztes: Sheamus
Láthattuk a két Szupersztár közt azt a bizonyos kötélhúzást és a szkanderversenyt, amiknek végén mindkétszer Henry járt rosszul. Ám a RAW-n ezekért a támadásokért alaposan megfizetett a Kelta, hiszen Mark egy szíjjal verte le, ami után komoly sérülések nyomait viselte magán. A csatában az lesz majd a győztes, aki képes megérinteni az összes ringsarkot, úgy, hogy egy hosszú szíjjal hozzá van kötve ellenfeléhez. Mondani sem kell, hogy ez a csata egy percig sem volt unalmas, hiszen mindketten rendesen harcoltak azért, hogy megtudják valósítani a kiszabott feladatot. Henry és Sheamus is jól szerepelt, mindketten megtudtak érinteni egy-két sarkot, de könnyedén egyikük sem érte el a 4 zóna megérintését. A Great White szerepelt jobban, képes volt többször is megérinteni 3 mezőt, de a négy nem sikerült neki. Végül kiosztott egy Brouge Kick-et ellenfelének, ami után elérte az utolsó sarkot is. Ezzel a remek szerepléssel a Kelta aratott győzelmet. 


"I Quit" meccs: Jack Swagger vs. Alberto Del Rio:
Győztes: Alberto Del Rio
Ennek a csatának a tétje nem más, mint az első számú kihívói pozíció Dolph Ziggler ellen a Nehézsúlyú Bajnoki övért. Egy "I Quit" mérkőzés, amiben nincsen kopogtatás, feladatás, kiszámolás és diszkvalifikáció, csak úgy lehet megszerezni a győzelmet, ha valaki kimondja: I Quit... Értelemszerűen aki kimondja az a vesztes. Jack érkezik először, akit szokásos mód Zeb Colter kísért el a ringig, aki folyamatosan az Amerikáról szóló beszédével tömte a rajongókat, akiknek igazság szerint ez már a könyökén jön ki. Ennek a hosszas és tartalmas beszédnek az értelme, hogy: Ők az emberek. Ezt követően pedig érkezhet a face karakter, Del Rio, akit a rajongók inkább támogatnak és kedvelnek, mint mostani ellenfelét. A csata eleje a ringen kívül zajlott, ahol a játékvezető egy cseppet sem unatkozhatott, hiszen sokszor meg kellett kérdeznie a feleket, hogy kiszállnak-e. Swagger vezetését Del Rio akkor törte meg, amikor a kötélről lefelé lógva bevitte az amerikainak a Cross Arm Breaker-t, amiből ellenfele a bíró mikrofonjának segítségével tudott szabadulni. Jack-et figyelmeztették, ám ez nem igazán hatotta meg, mert tovább próbálkozott, de sikertelenül. Del Rio bevitte a Comeback-jét, majd egy kemény rúgással földre terítette Jack-et, aki ezek után még mindig nem volt hajlandó feladni. Del Rio megpróbálkozott a finisherjével, de sikertelenül ért véget a próbálkozása, sőt Swagger bevitte a Swagger Bomb-ot és kétszer a Gutwrench Powerbomb-ot is. Alberto nem volt hajlandó kimondani a meccs végét jelentő szavakat és sikerült értékesítenie a Cross Arm Breaker-t, amikor ellenfele kissé már elbízta magát. Jack viszont könnyen szabadult és elkapta a mexikóit a Angle Lock-kal. Ricardo a fehér törölközőt akarta bedobni, amivel jelzi, hogy feladja a Szupersztár helyett a csatát, de Del Rio nem engedte neki. Ekkor Zeb érkezett, aki bedobta Rodriguez helyett a kendőt. A játékvezető leállította a meccset Jack győzelmével, ám a folytonos reklamáció végeredményképp visszanézték a vitás eseményt, majd újra indították a csatát, amiben szinte újult erővel harcoltak a felek. Del Rio itt gyorsan bevitte a finisherjét, de nem mondta ki a szavakat Swagger. Próbált szabadulni, ám nem sikerült neki, amikor Alberto másodszorra is bevitte a Cross Arm Breaker-t Jack már kimondta azokat a szavakat, amikor az egész aréna hallani akart: I Quit! A mexikóinak sikerült megszereznie itt a győzelmet és megnyerni az első számú kihívói jogot Ziggler ellen.


Tag Team Bajnoki címmérkőzés - Tornado meccs: Team Hell No vs. Shield:
Egy Tornado csatában fognak szerepelni a felek, ami annyit tesz, hogy mindegyik Szupersztár belép a ringbe, valamint bárki kopogtathat, ez az egész pedig a Tag Team övekért fog folyni. Azzal egyet kell értenünk, hogyha a Shield megszerzi ezeket az öveket, akkor valósággal verhetetlen bandát kovácsoltak magunkból, hiszen Dean már győzelmet aratott Kofi ellen, a heti adásokban pedig még egy vereséget sem szenvedtek el. Nem alakult rosszul a csata, Kane és Daniel a szokásos összhangban harcoltak, ellenfeleik pedig ezúttal nem falkaként támadtak, hanem mindketten másnak estek neki. Az események csak pörögtek, de ezt el is várhatjuk egy Tornado csatától. Láthattuk, hogy egymás után megvalósult Daniel NoLock-ja, Kane Chokeslam-je és Reigns Spear-je. Végezetük Daniel-t teljesen kiütötték Kane-t pedig nem engedték be a szorítóba. Ezzel hatalmas győzelmet aratott a Shield két tagja, Roman Reigns és Seth Rollins, így jelen pillanatban a csapat tagjai birtokolják a Tag Team öveket és a United States címet. 
Győztes I.: Seth Rollins
Győztes II.: Roman Reigns














Extreme Rules meccs: Randy Orton vs. Big Show:
Győztes: Randy Orton
Először Show érkezik, akit nem fogadtak akkora szeretettel, mint ellenfelét. A Szupersztárok bevonulása után elindulhatott a csata, ami olyan volt, amilyenre számítottunk: a kezdetektől fogva kemény és pörgős. Ebben az Extreme Rules ütközetben nincsenek szabályok, tehát minden egyes lehetőség adott a pankrátorok számára. Egyszer Orton egyszer Show került az irányító karakter szerepébe. Remekül csatáztak és kissé tartottak a másiktól. A Világ Legnagyobb Sportolója kissé többször került fölénybe, amit kihasznált egészen addig, amíg nem épített egy kis eszközt: két székre hosszában ráterített egy létrát. Ezt követően Orton irányíthatott, sikerült bevinnie a DDT-t a kötélről, valamint lecsapott az RKO-val is. A finisher után Show kiszabadult a kopogtatásból, majd védekezés képen egy Spear-t kevert le ellenfelének, Orton pedig egy újabb RKO-t nyújtott át az óriásnak az acélszékre. Ám nem kopogtatott egyből, hanem ismét láthattuk Randy őrült tekintetét, ami nem mást jelez, mint a Punt Kick-et. Show gyanútlanul hevert a földön, amikor Randy fejbe berúgta, majd lekopogtatta. Nagyon nagy mérkőzést vívott ismét a Vipera, amiért újabb elismerésben lehet része.


WWE Bajnoki címmérkőzés - Last man standing meccs: Ryback vs. John Cena:
Győztes: John Cena
Sokak számára furcsa lehet, hogy ez a csata nem a főesemény, hiszen a WWE Bajnoki övért fog folyni. A Last Man Standing küzdelem annyit tesz, hogy az veszít, aki nem bír felállni a padlóról, míg a játékvezető 10-ig elszámol. Először a kihívó érkezett, aki nagyon magabiztosnak tűnik, olyan kemény és vad arckifejezéssel érkezett, amit nagyon kevés szupersztártól láthattunk. Las Vegas szülöttje győzni jött ma estére ide St. Louis-ba, ám kérdéses, hogy haza tudja-e vinni a címet. A gong megszólalása után halkan lehet hallani még azt a bizonyos: Let's go Cena - Cena Sucks-ot, ami oly sokszor felhangzott a közelmúltban. Kissé tapogatózva indul el az összecsapás, egyik pankrátor sem rohan neki az ellenfelének, inkább megfontoltan viszik be a mozdulataikat. Az irányítás nagyrészt azért Ryback kezében van, aki többször földhöz tudja vágni ellenfelét, hogy az csak 6 vagy 7-nél tápászkodik fel a padlóról. A bestia annyira elbizakodottá vált, hogy amikor 8-nál John nehezen, a kötelek segítségével felállt a földről már készült egyből leteríteni, ám Cena elrántotta előle a három kötelet és kizuhant a ringből. Ezt követően a Cenation vezetője elővarázsolt egy asztalt a ring alól, ami aztán a sarokban kötött ki, amíg a két fél ütésváltásokba keveredett. John megpróbálta bevinni a Comeback-jét, de Ryback elkapta a második Shoulder Block-nál és nekivágta az asztalnak, ami egyből ketté tört. Folyamatosan számolt a bíró, ekkor ismét felállt Cena, újra bizonyította, hogy a kitartása nem kicsi. Pár szép fordítást jegyezhetünk meg a Bajnok neve mellett ám egyszer sem tudott nagyot alakítani. A bestia viszont remek formában szerepelt, de egy nagy Powerbomb után fordult a kocka. A küzdelemben először a játékvezetőnek Ryback-re kellett számolnia. Ryback később egy jobbos után várta, hogy ellenfele felemelkedjen a talajról, így is történt. Amikor másodszorra elindult felé Cena már elhajolt és bevitte az STF-et. Ryback-et addig szorította, hogy csaknem eszméletlen állapotba került, ez kissé emlékeztethetett minket a WrestleMania XXVI-ra, ahol Batista-val Cena ugyanezt tette a WWE övért. Amíg a rossz állapotban heverő Ryback küzdött a talpra állással Cena egy újabb asztalt hozott, amire kiosztott egy Attitude Adjustment-et. Ezt követően pedig következett egy Cheap Shot, amit követően Cena csak 9-nél tápászkodott fel. Hatalmas csatát vívott mindkét Szupersztár, eléggé izgalmas, eléggé extrém és eléggé valós volt. Főleg az a pillant, amikor Cena egy Spear-t adott ellenfelének arra a kis választófalra, ami a rajongókat védi a balesetektől. Mindketten lassan felálltak és a közönség közt folyt a harc. Ryback nagyot alkotott ám a WWE Bajnok elkapta a nyakát a Sleeper Hold-dal, aminek következtében ismét kezdett összeesni és elveszteni az eszméletét. A technikus stáb asztalára felfektette Ryback-et és a közönségből ugrott rá. Mindketten botorkáltak, Ryback nem tudta, hogy merre kéne mennie, ezen az amúgy is rossz állapotán csak nehezített az a poroltó, amivel Cena lefújta, majd leütötte. Ryback itt is könnyedén felállt és nekivágta Cenát a bejárat melletti elektronikus háttérnek. A játékvezető nem tudta, hogy mit kéne tennie, kereste mindkettőjüket, végül azt láttuk, hogy a backstage-ben a többi bíró és az orvosok vizsgálták őket. Előkerültek a nyakmerevítők és a hordágyak. Cena a földön hevert és nagyon összpontosítottak a nyakára, ami valószínűleg komolyan megsérült, a többi segítő pedig kikísérte Ryback-et az orvosi szobába. John teljesen eszméletlenül feküdt a földön, miközben feltették a hordágyra. Ennek a csatának végül nem lett győztese, csak két vesztese, az öv pedig továbbra is John-nál maradt.

A brutális közdelem után láthattuk a következő PPV reklámját, ami nem más lesz mint a Payback, június 16-án.


Steel Cage meccs: Triple H vs. Brock Lesnar:
Győztes: Brock Lesnar
Láthatjuk amint leereszkedik a ketrec az aréna felett, ez pedig azt jelenti, hogy a show elérkezett a főeseményéhez. Még egy összefoglalót láthatunk, amiben kitérünk a két legenda sztorijára, visszapillanthatunk az előzményekbe. Ismét megtekinthetjük, amint Lesnar lerombolta a COO irodáját, valamint, hogy az előző RAW-n egymásnak estek a ketrecben és egy kis ízelítővel szolgáltak a mostani összecsapásukra. Justin Roberts elmondja, hogy ebben a csatában csak három úton lehet győzelmet szerezni: kopogtatással, feladatással és ha valaki a ketrecen kívüli talajt két lábbal érinti. Lesnar érkezik elsőként, akit Heyman kísért végig a ketrecig, ahol aztán váratlanul megjelent hátulról Triple H, aki nekiesett ellenfelének. Belökte a ketrecbe és elindulhatott a csata... Fölénybe egyértelműen a nem megszokott úton érkező HHH került, akit aztán próbálta maga alá gyűrni ellenfelét. Ez a küzdelem azért alakult ilyen jól, mert Triple H nagy specialistája a ketrecmérkőzéseknek, Lesnar-nak pedig nagyban fekszik ez a küzdelemtípus, hiszen elmondhatja magáról, hogy volt UFC Nehézsúlyú Bajnok. Brock fölénybe került, ám a nagy harcban összeszedett egy sérülést, mikor rohant ellenfele felé, de HHH kitért előle, Lesnar pedig térddel a ketrecnek ugrott. Folyamatosan csak panaszkodott a lábára, amit Triple H próbált kihasználni. Elkapta a Harci Gépezetet a Pedigree-vel, ebből viszont egy Kimura Lock alakult ki, amiből The Game szabadulni tudott. Megpróbáltak mindketten az ajtón kimászni, Lesnar-t HHH, Triple H-et pedig Heyman nem engedte. Brock bevitte az F5-öt, majd egy Paultól kapott székkel támadta Game-et. A folytonos irányításba viszont belesérült még jobban Lesnar térde. Amikor másodszorra felkapta ellenfelét az F5-ba már nem tudta eldobni, mert nem bírta el HHH súlyát. Triple H viszont ezt kihasználva csak Brock bal térdét támadta. A sarokba lett kényszerítve a Harci Gép, aki a Kimura Lock bevetésével tudott megmenekülni egy időre. Triple H ebből szabadulva bevitte a Figure 4 LegLock-ot, amit már láthattunk az adás elején The Miz-től. Brock a ring közepén volt, mégis képes volt eljutni a kötelekig. Ám mivel ebben a csatában nincsenek szabályok Triple H-nek nem kellett volna elengednie. Végül HHH a combfájdalma miatt eresztette el ellenfelét. Brock gondolkodás nélkül elindult a ketrec tetejére. Egy lábbal próbált kimászni, de nem volt sikeres, mert egy székkel Game ledobta onnan. Triple H mosollyal az arcán a ring tetejéről levett egy kalapácsot, amit először Lesnar próbált használni. Az ütés elől elhajoló HHH bevetette a Sharpshooter-t, ami rendesen meggyengíti a térdet és a gerincet. Lesnar minden csepp erejével azon volt, hogy elérje a köteleket. Nem sikerült a bunyósnak, de érkezett Heyman, aki kapott egyből egy Pedigree-t! Lesnar megpróbált fölénybe kerülni és a kalapácsért nyúlt, de ő is csak egy finisherrel lett gazdagabb. HHH ezt követően kopogtatni próbált, de ellenfele kiszabadult. Amikor The Game is megragadta a pörölyt, érkezett Heyman, aki hátulról ágyékon vágta HHH-t. Brock ekkor már tudott ütést bevinni a kalapáccsal. Triple H a földön hevert, Lesnar pedig a távozás helyett megpróbált bevinni egy F5-ot, ami végül sikeres volt. Brock Lesnar kopogtatott és megnyerte a mérkőzést.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése