Mindenkinek van egy angyala, egy oltalmazó, aki vigyáz rá. Sosem tudhatjuk, épp milyen alakot ölt, egyszer egy vénemberét, máskor egy kislányét, de ne hagyd, hogy becsapjon a látszat, erősebb ő bármelyik sárkánynál. Mégsem azért kísér, hogy harcoljon helyetted, hanem hogy a színpad széléről a füledbe súgja: hatalmad van az általad teremtett világok felett!

2013. július 22., hétfő

Megtörtént természetfeletti történetek - 3. rész

Ezt a történetet tegnap kaptam az egyik ismerősömtől facebookon :D

- Tamás (21, Hódmezővásárhely, Hun) Régen nagyon sokat csillagásztam, és volt egyszer, hogy a közelemben a semmiben felvillant egy fény. Kb. 5 méterre volt tőlem, és egy másodpercig narancssárgán világított. Ledermedtem, aztán elrohantam xD
A másik meg most történt nemrég. Zenetáborban voltam, és mint kiderült, a mostani tábor helyén régen is az volt, amit elsöpört egy vihar.
Mindegy... A lényeg, hogy a régi táborban egy gyereket szétszívattak és bezárták egy szobába, ahol felakasztotta magát. És most a szelleme itt kísért. Én az ilyenekben nem hiszek. Mondták a többiek, hogy tavaly olyan volt, hogy a gitár megszólalt magától, a nagybőgő meg eldőlt.
Idén meg horrort néztek a szobában (délután, elsötétítve) és az egyik ajtó magától kinyílt, majd becsukódott.
A haveromnál meg a vécédeszka csapódott le...
Én azt hittem kitalálják ezeket, de aztán én is láttam érdekes dolgokat. Beraktam a kulcsot az ajtóba, ott állt benne fél percig, majd kiesett! Magától!
Meg fürödtem, felraktam a tusfürdőt egy fal tetejére. Ott állt perceken át, majd rám esett...

A későbbi órákban még lehet hogy csatolok ide még egy történetet, csak még várom rá az engedélyt hogy kirakhassam :D


és ahogy ígértem itt a másik történet, ezt a gyakorikérdéseken írták nekem üzenetben :D

- Bubui18 (16, Ismeretlen helyszín) szóval engem nagyapám kiskoromba ringatott... és most jöhetne a kérdésed hogy ebbe mi a természetfeletti :)
hát az hogy nagyapám születésem előtt 1évvel meghalt... és mikor már haldoklott akkor mondta hogy vegyétek el tőlem ezt a kis fiút... mondták hogy nincs nálad semmi de ő csak tovább ringatta a karját és megkérdezték tőlle hogy milyen kisfiút és mondta hogy Ritának a kis fiát... pedig én akkor még tervbe se voltam... meg egyéb furcsaságokat is mondott pedig ő világéletébe nem hitt semmibe...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése