Mindenkinek van egy angyala, egy oltalmazó, aki vigyáz rá. Sosem tudhatjuk, épp milyen alakot ölt, egyszer egy vénemberét, máskor egy kislányét, de ne hagyd, hogy becsapjon a látszat, erősebb ő bármelyik sárkánynál. Mégsem azért kísér, hogy harcoljon helyetted, hanem hogy a színpad széléről a füledbe súgja: hatalmad van az általad teremtett világok felett!

2013. július 4., csütörtök

Az évszázad üstököse: ISON


Az év végén érkezik a Föld közelébe az ISON üstökös, amely az évszázad üstököse lehet. A legújabb képeket még májusban készítette a Hubble-űrtávcső, és a minap közölte őket a NASA. Az ISON üstökös most épp a Jupiter és a Mars pályája között halad, mégpedig óránként 76 800 kilométeres sebességgel (kb. 21 kilométert tesz meg másodpercenként).
A képen megfigyelhető a gáz- és porburok (kóma), amely az üstökös fényes magját veszi körül. Ahogy közeledik a Földhöz egyre jobban látszik majd a csóva is, amely épp a Nappal ellentétes irányba mutat. Jó hír, hogy minél közelebb ér az ISON a Naphoz, annál fényesebb lesz, és egyre hosszabb lesz a most mintegy 90 ezer kilométeres csóvája is.

Az üstökös magja körülbelül 5-6 kilométer átmérőjű lehet. Az ISON-t a csillagászok "szuperüstökösnek", sőt az "évszázad üstökösének" kiáltották ki, hisz novemberben, amikor napközelbe érkezik, gyönyörű látványt nyújt majd a megfigyelőknek. 
Valószínű, hogy a legnagyobb fényessége a teliholdéhoz hasonlít majd. Feltehetően helye lesz minden idők legfényesebb üstökösei között. Márciusban egyébként nem voltak ilyen reménykedők a csillagászok, mert az adatok szerint nem biztos, hogy az ISON, amely elnyúlt pályán kering túléli-e majd a Nap megközelítését.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése